Tech

Az új előzetes után tűkön ülve várjuk a Marvel’s Spider-Man 2-t

A kedvcsinálót látva nagyon messzinek tűnik az október 20-án esedékes megjelenés.

Már javában tart a San Diego Comic-Con, a világ egyik legnagyobb szórakoztatóipari rendezvénye, ami idén ugyan kisebb lánggal ég, mint a korábbi években, de érdekes bejelentések azért most is akadnak. Magyar idő szerint június 20-án éjszaka itt debütált például a Marvel’s Spider-Man 2 legújabb, a történetre koncentráló előzetese, amiben nemcsak a játék egy főellensége, Venom tűnik fel teljes valójában, de Harry Osborn is, Peter Parker legjobb barátja, akinek – a korábbi feltételezéseknek megfelelően – komoly köze lesz a szimbiótát viselő karakterhez.

Bár a trailer azt sugallja, hogy valamilyen módon Harry válik Venommá, de azért annak is megvan az esélye, hogy ez csak ügyes félrevezetés, és ebben a történetben Norman Osborn nem Zöld Manóként, hanem a szimbiótát viselve válik Pókember egyik legnagyobb ellenfelévé.

Marvel’s Spider-Man 2 a 2018-as Marvel’s Spider-Man folytatása, és ebben az epizódban már nemcsak Peter Parker, de a Pókverzum-filmekben főszerepet kapó Miles Morales is játszható karakter lesz (bár őt már irányíthattuk rövid ideig az alapjátékban, és a saját spin-offjában is), sőt, ha nem a sztoriküldetéseket hajtjuk végre, akkor válthatunk is a két hős között.

A második részben Peter is magára ölti a legendás fekete ruhát, azaz a szimbiótát, ami – a képregényekben és a Sam Raimi harmadik Pókember-filmjében látottakhoz hasonlóan – hatással lesz a karakter személyiségére is. A két főszereplő Pókember eltérő képességekkel fog rendelkezni, de lesz közös képességfájuk is, a játéktér pedig a duplájára nő az első részhez képest, Manhattan után végre bejárható lesz Brooklyn, Queens és Bronx is.

Az új előzetes tanúsága szerint ugyanakkor lesznek hasonlóságok az Andrew Garfiled-féle Pókember-filmekkel is, hiszen ott láthattuk olyan történetszálat, hogy Harry Osborn egy ritka betegség ellenszerét keresve válik szupergonosszá. A pár perces kedvcsináló arra utal, hogy az új történetben az egyelőre ismeretlen eredetű szimbiótának köze van ahhoz, hogy Harry „visszatér” – az első részben ugye nem találkozhattunk vele, csak a hangját hallottuk felvételekről.

A Marvel’s Spider-Man 2 jelen állás szerint 2023. október 20-án jelenik meg, (első körben) kizárólag PlayStation 5 konzolokra, és már az is tudható, hogy itthon a játék magyar felirattal kerül forgalomba. Az SDCC-n továbbá az is kiderült, hogy a megjelenéssel párhuzamosan Spider-Man 2 tematikájú különkiadást kap a PS5 konzol, egyedi borítással és kontrollerrel, és ezúttal azoknak sem kell aggódni, akik csak emiatt nem akarnak új gépet venni, hiszen a speciális (cserélhető) fedlap és az egyedi mintájú DualSense vezérlő külön is megvásárolható lesz.

SIE
Kapcsolódó
Mennyibe kerül manapság játszani?
PC, konzol, kiegészítők és játékok. Mennyit kell költeni napjainkban erre a hobbira?

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik