Tech

Tovább esik a mobilpiac, de a drága telefonokat viszik, mint a cukrot

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A legjobban fogyó készülékeket természetesen még mindig az Apple szállítja.

A Canalys piackutató cég a héten közzé tette a 2023-as év első negyedévére vonatkozó jelentését a mobiltelefonok értékesítését illetően, ami továbbra is zuhanást mutat (ami az infláció és az ebből fakadó áremelkedések fényében nem meglepő): a tavalyi év hasonló időszakához képest 13,3 százalékkal csökkent az értékesített okostelefonok száma.

Hiába fogy ugyanakkor kevesebb készülék az elmúlt évekhez képest, meglepő módon a drágább telefonok ennek ellenére is jól hasítanak, hiszen az olyan mobilok, amikért 500 dollárnál többet kérnek, 4,7 százalékkal jobb eredményt produkáltak, mint a tavalyi év hasonló időszakában.

Canalys

Ezt jól példázza, hogy 2023 első negyedévében az öt legnépszerűbb készülék közül négy iPhone-modell, az ötödik helyre pedig a Samsung egyik legdrágább mobilja futott be, a Galaxy S23 Ultra. Érdekesség továbbá, hogy az 500 dollárnál drágább telefonok már a teljes eladás 31 százalékát tették ki az érintett időszakban, míg négy évvel ezelőtt ez az arány még 22 százalék volt.

Kapcsolódó
Végre itt egy csúcstelefon, amiért nem kell csúcs árat fizetni
A Motorola Edge 40 Pro méltó kihívója a Xiaomi 13 és Samsung Galaxy S23 modelleknek – méghozzá úgy, hogy súlyos tízezrekkel kérnek kevesebbet érte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik