Tech

Elveszett folyóra bukkantak a Marson

Olyan geológiai nyomokra bukkant a NASA Perseverance marsjárója, amelyek egy egykori, nagy és gyorsan futó folyóra utalnak – írja a Universe Today. A víz a mai Jezero-kráterbe torkollt, a régióban 2021-es megérkezése óta folytat vizsgálatokat a rover.

Az újonnan észlelt folyó merőben eltér bármely másik marsi vízrendszertől, amelyet eddig felfedeztek.

Ez az első alkalom, amikor ilyen környezetet találunk a Marson

– mondta Katie Stack Morgan, a NASA Jet Propulsion Laboratory munkatársa és a Perseverance helyettes projektkutatója. A szakértő hozzátette, innentől más méretekben gondolkodnak majd a marsi folyókról.

A kutatók ma már tudják, hogy a vörös bolygó a távoli múltban egy sokkal barátságosabb égitest volt. A Mars egykor felszíni vizekkel és vastag légkörrel bírt, mintegy 3 milliárd évvel ezelőtt azonban drámaian átalakult. A szakértők elképzelhetőnek tartják, hogy az ősi égitesten az élet is jelen volt.

dottedhippo / Getty Images

A Perseverance által most megfigyelt meder különleges, korábban nem láttak hasonlót. A térségben egykor egy nagy energiájú, óriási folyó húzódott, amely rengeteg törmeléket szállított, és méretes üledékes kőzethalmokat alakított ki. Bár ezen formációk a szél miatt erodálódtak, még ma is láthatóak.

Az egyik ilyen, Pinestandnak nevezett kiemelkedés szokatlanul nagy, 20 méter magas. A Földön az ilyen képződményeket leggyakrabban a folyók hozzák létre, egyéb magyarázat a kutatók szerint nem jöhet számításba.

A Pinestandtól alig fél kilométerre fekszik egy másik árulkodó formáció, amelyet a csapat Skrinkle Havennek nevezett el. Ez ívelt sziklasávokból áll, és valószínűleg a folyó homokpadjainak vagy partjainak maradványa. A Skrinkle Haven egykor sokkal magasabb lehetett, a szél azonban lekoptatta a tetejét.

A Perseverance által tanulmányozott deltát már az űrből is megfigyelték, megállapítva, hogy egy folyó nyoma lehet. Eddig nem volt biztos, hogy a torkolat több kis patakhoz vagy egyetlen nagy folyóhoz kötődött-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik