Tech

Véget ér néhány népszerű Samsung-telefon támogatása

Sopronyi Gyula / 24.hu
Sopronyi Gyula / 24.hu
A Galaxy S10+ és Galaxy S10e készülékekre (elvileg) többé nem érkezik frissítés.

A Samsung megszünteti a 2019-es Galaxy S10 termékcsalád egyes darabjainak támogatását – írja a HWSW. A négy éve piacra dobott készülékek utolsó jelentős operációs rendszer-frissítése az Android 12 volt, ezekre a mobilokra még nem terjedt ki a gyártó aktuális, a Galaxy S21 telefonokkal bevezetett szoftverpolitikája, ami négy fő Android-frissítést és öt évnyi biztonsági frissítést kínál.

A szoftvertámogatás megszűnése a Galaxy S10+ és Galaxy S10e modelleket érinti: ezekre a telefonokra a jövőben már biztonsági javítások sem ad ki a cég, viszont az említett mobiloknál valamivel később debütált Galaxy S10 5G és a Galaxy S10 Lite továbbra is jogosult a negyedéves frissítésekre, és egyelőre nincs pontos dátum, hogy ezen variánsoknál mikor ér véget a támogatás. A frissítések elapadása emellett érinti a szintén 2019-es Galaxy A30 és A50 modelleket is.

A mostani bejelentés ugyanakkor nem feltétlenül jelenti azt, hogy a jövőben ezekre a telefonokra már nem érkezik semmilyen javítás, hiszen a Samsung korábban sem hanyagolta el teljesen az öregebb, de amúgy népszerű készülékeit: a 2018 nyarán debütált Samsung Galaxy Note9 például még 2023-ban is kapott kritikus szoftverjavítást bizonyos régiókban.

Kapcsolódó
A Samsung Galaxy S23 legnagyobb hibája az ára
Remek telefonokat kaptunk a Samsungtól, de az árazásuk a gazdasági helyzethez képest is pofátlan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik