Tech

Üzenetet küld a világűrbe a pápa

Bill INGALLS / NASA / AFP
Bill INGALLS / NASA / AFP

A Vatikán egy digitális minikönyvet készül az űrbe juttatni, a „nanokönyvet” a SpaceX Falcon 9 hordozórakétája helyezi majd Föld körüli pályára 525 kilométer magasan, a rakéta június 10-én indul a kaliforniai Vandenberg légitámaszpontról – írja a Vatikánra hivatkozva az MTI. Az alig két milliméteres, mikrovéséssel készült eszközt egy napelemekkel ellátott, mintegy harminc centiméteres négyszögletes műhold (CubeSat) belsejében helyezik el, amelyet a torinói műszaki egyetem diákjai építettek.

A mikrokönyv a Ferenc pápa által 2020. március 27-én, a Covid-19-világjárvány tombolása idején elmondott beszédét tartalmazza. Ezen a napon a katolikus egyházfő – egyedül a kihalt és eső áztatta Szent Péter téren – felszólította a „riadt és elveszett” világot, hogy vizsgálja felül a prioritásait.

A Spei Satelles (a remény műholdja) elnevezésű programot a Vatikán, az Olasz Űrügynökség és több olasz intézet közösen valósítja meg. Az együttműködés célja, hogy eljuttassák a remény szavait „a földi határokon túlra” – magyarázta Giorgio Saccoccia, az Olasz Űrügynökség elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik