Tech

Most már bárkit leszedhetünk a fotóinkról, egyetlen kattintással

Google
Google

A Google számos Pixel-tulajdonos életét könnyítette meg a varázsradír funkció bemutatásával, melynek segítségével egyetlen érintéssel el lehet tüntetni bármilyen objektumot a fotóinkról. A funkció pedig hamarosan minden androidos készüléken és az Apple mobiljain is elérhetővé válik – írja a TechCrunch.

Rossz hír azonban, hogy míg a Pixel telefonok tulajdonosainak továbbra is ingyenesen elérhető lesz a szolgáltatás, addig az egyéb készülékekkel rendelkezőknek elő kell fizetniük a Google One szolgáltatásra. A vásárlásért cserébe azonban jelentős felhő alapú tárhelyet kapunk, ahol fotóinkat, dokumentumainkat és levelezésünket is tárolhatjuk.

A Google Magic Eraser használatának többféle módja van. A nyilvánvaló objektumokat a Google mesterséges intelligenciája magától is képes azonosítani, ha viszont mi jelölünk ki egy részt, az egész területet képes kitölteni az app a környező háttérrel, teszi hozzá a hvg.

A varázsradír funkción felül az új HDR videóeffektust is megkapjuk az előfizetéssel, amelynek célja, hogy segítsen egyensúlyt teremteni a felvételek sötét és világos részletei között.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik