Tech

Nem csoda, hogy a Google elkaszálta a Stadiát

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu
A Google videójátékos felhőszolgáltatása lényegében már az indulásakor halálra volt ítélve.

Január közepén a Google újabb szolgáltatását, a videójátékok streamelésére lehetőséget adó Stadiát küldte a sírba: a hazánkban is elérhetővé tett, a konzolokat és a számítógépeket kiváltó megoldás mindössze három évet élt, mielőtt a vállalat úgy döntött, hogy elkaszálja a projektet.

Hogy miért döntött így a cég, arra az Activision Blizzard játékkiadó felvásárlásával kapcsolatos vizsgálódása során derült fény, mikor a brit versenypiaci hatóság (CMA) nyilvánossá tette a becslést a videójátékos streamerszolgáltatások piaci részesedéséről. A 2021-es számok szerint két éve még 5-10 százalék között mozgott a Stadia piaci részesedése, ami egy év leforgása alatt 0-5 százalék közti értékre olvadt, és a keresőóriás szolgáltatása csak a szintén ebbe a sávba eső Amazon Lunát tudta valamelyeset megelőzni.

2022-ben a Microsoft-féle, az Xbox Game Pass mögött álló xCloud részesedése már 60-70 százalék volt, a Stadiát pedig megelőzte az NVIDIA GeForce Now és a PlayStation Cloud Gaming is.

Azt már a kezdetektől tudni lehetett, hogy a Google szolgáltatása masszív veszteséget termel, és a nem túl látványos start után a cég fokozatosan építette le az eredetileg igen nagy tervekkel indult projektet. Bár a CMA által közzétett adatok csak becslések, de már ezen számok tükrében sem meglepő, hogy a vállalat inkább elkaszálta a Stadiát, mintsem, hogy még több pénzt öntsön egy olyan projektbe, ami nemhogy megszorongatni nem tudta a konkurenciát, de még csak a komolyabb versenyzők közelébe sem jutott a piaci részesedést illetően.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik