Tech

Jön az okoscímke, félhetnek a futárok

Getty Images
Getty Images

Bizonyos csomagokat már napjainkban is nyomon tudunk követni a különböző futárszolgálatok rendszerén keresztül, azonban az amerikai Pod Group új megoldása alapvetően formálhatja át a szolgáltatást – írja a hvg.

A cég ugyanis egy rendkívül vékony, nyomtatható akkumulátorral ellátott, alacsony fogyasztású, nem utolsó sorban pedig 5G-képes okoscímkét készített, Smart Label néven. A címke mindössze 2 milliméter vastag, és csakúgy, mint a korábban használt lapok, ez is öntapadós, így könnyen fel lehet helyezni a csomagokra, és a borítékokra is. A cég szerint ráadásul nem is egyszer használatos termékről van szó, az okoscímke ugyanis könnyedén újrafelhasználható.

A Smart Label egyetlen feltöltéssel hat hónapon át tud működni – attól függően, hogy milyen gyakran használják.

A Las Vegasban megrendezett éves kütyüexpón, a CES-en bemutatott termék segítségével a rendelők és a feladók is lekövethetik majd, hol tart a csomag, ahogy azt is, hogy milyen hőmérsékleten tárolják, vagy hogy leejtették, esetleg dobálták-e azt. Az Apple AirTag példája alapján azonban veszélyt is jelenthet a termék, ezáltal ugyanis bárki könnyedén nyomon követhető lehet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik