Tech

Színváltós az új BMW, de még csak nem is ez a legérdekesebb benne

Birkás Péter / 24.hu
Birkás Péter / 24.hu
A BMW idén is egy nagyon érdekes koncepcióautóval érkezett a CES kütyüexpóra, és bár a kiállított modell ebben a formában aligha fog az utakra kerülni, de az I Vision Dee azért nagyszerűen megmutatja, hogy a gyártó miket tervez 2025 utánra.

Január 8-án véget ért az idei CES, a világ legnagyobb kütyüexpója, és a rendezvény egyik legérdekesebb kiállítója ezúttal nem valamelyik neves tech cég volt, hanem a BMW, ami Las Vegasban mutatta be a legújabb, I Vision Dee névre keresztelt koncepcióautóját. A gyártó már tavaly is a sokat emlegetett kiállítók közé verekedte magát, hiszen pont egy éve ugyanitt lepleztek le egy olyan modellt, ami az eBook olvasókból ismert E-Ink technológiának hála képes volt mindenféle fekete, fehér és szürke mintákat kirajzolni a karosszéria különleges külső rétegére.

Erre licitált rá idén a Dee (ami a Digital Emotional Experience rövidítése), hiszen a jármű speciális, szintén E-Ink alapú burkolata megkapta azt a fejlesztést (több millió eltérő pigmentet tartalmazó mikrokapszulákat), aminek hála 32 szín megjelenítésére képes, méghozzá 240 különböző területen – amik egyenként testreszabhatók. Ennek hála minták és animációk „játszhatók le” az autó külsején, akár még érzelmek is kiülhetnek a jármű orrára, ami első hallásra bármennyire is tűnik értelmetlennek, attól még veszettül jól néz ki, és vonzza a figyelmet. Márpedig egy kiállításon erre van szükség, hogy aztán el lehessen merülni a sokkal érdekesebb részletekben.

Nem csak parasztvakítás

Az új koncepcióautó ugye azt hivatott bemutatni, hogy a BMW miképp képzeli el a gyártósorairól legördülő autók jövőjét, és a Dee esetében a színváltós külső messze nem a legérdekesebb fejlesztés. Az újdonság egy szedán, a jelenlegi hármas szériát idéző méretekkel, elektromos hajtással és olyan funkciókkal, amik ténylegesen meg is jelenhetnek a Neue Klasse nevű platformra épülő járművekben. Ez az új platform direkt a jövő elektromos BMW-ihez lett tervezve, előtérbe helyezve a minél nagyobb hatótávot és a korábbinál jobb akkumulátorokat.

Birkás Péter / 24.hu Még a dísztárcsák mintája is beállítható.

Ezek persze csak az alapok, és ahogy említettem, a Dee nem szűkölködik most még futurisztikusnak ható megoldásokban. Az egyik ilyen, hogy kormányt ugyan még találunk az autóban, de nincs klasszikus műszerfal: hiányoznak a hagyományos gombok, és képernyő sincsen. Vannak helyette egy érintésérzékeny, Mixed Reality Slidernek nevezett felület, amivel öt fokozatban szabályozható, hogy milyen információk kerüljenek ki a szélvédőre.

Ez ugyanis a kijelző, amin megjelenik a megszokott műszerfalak minden funkciója, a szórakoztató rendszer elemei, és a kiterjesztett valóság is opció – utóbbi akár arra is képes lehet, hogy térkép helyett a szélvédőn megjelenő nyilakkal navigáljon minket a célállomásunkhoz.

Ez a megoldás egyébként meglepően jól működik: a szélvédőre krisztálytiszta, remek kontrassztal és csodás színekkel dolgozó képet vetít ki a rendszer, ráadásul ekkora felületen tényleg bármi megjeleníthető, a jármű diagnosztikai adataitól kezdve egészen a közösségi média posztokig. És mindez nem sci-fi, ugyanis a BMW állítása szerint ez a megoldás – vélhetően a bemutatottnál valamivel lebutítotabb verzióban – már elérhető lesz a 2025-ös Neue Klasse modellekben.

BMW Kijelzőre kivetített információk és érintésérzékeny műszerfal.

A Dee extrái között a szélvédőkijelző mellett olyan finomságok találhatók még, mint a fokozatosan elsötétíthető ablakok, amik kívülről nézve akár kijelzőként is használhatók, az ajtók pedig automatikusan nyílnak és záródnak. Utóbbinál ugyanakkor sokkal érdekesebb, hogy a BMW elérkezettnek látja az időt, hogy végre megvaslósuljon a Knight Rider beszélő járműve.

Dee ugyanis nemcsak az autó, de az új fedélzeti rendszer hangasszisztensének neve is, aki képes kommunikálni a sofőrrel vagy éppen az utasokkal. Ő lehet az, aki a közeljövőben leválthatja a gyártó járműveiben jelenleg használt iDrive rendszert.

Ezen a ponton persze nem árt újra hangsúlyozni, hogy az I Vision Dee csupán egy koncepció, ami azt mutatja meg, hogy a BMW-nek milyen elképzelései vannak a jövőre nézve – és ez egyaránt igaz a külsőre és a különböző funkciókra is. Bár a szélvédő-kijelző és az érintésérzékeny felületek megjelenése 2025-ben tényleg várható, azzal még nem érdemes számolni, hogy két év múlva már színváltós autókkal furikázhatunk, hiszen bár a technológia működik, azt például még nem sikerült megoldani, hogy védve legyen – többek között – az időjárás viszontagságaitól.

Kapcsolódó
Rekordot dönt a Samsung eddigi legjobb tévéje
A CES kütyüexpón debütált QD-OLED paneles Samsung csúcstévé olyan fényerőre és képfrissítésre képes, ami eddig nem nagyon volt jellemző egyetlen okostévére sem.

A 24.hu az Asus vendégeként vesz részt a 2023-as CES-en.

Olvasói sztorik