Tech

Elon Musk műholdjaira is csapást mérhetnek az oroszok

STR / NurPhoto via AFP
STR / NurPhoto via AFP

Egy magas rangú orosz tisztviselő szerint az Egyesült Államok és szövetségesei kereskedelmi műholdjai legitim célpontokká válhatnak Moszkva számára, ha azok továbbra is részt vesznek az ukrajnai háborúban – írja az IndependentKonsztantyin Voroncov, a külügyminisztérium fegyverzetellenőrzési osztályának igazgatóhelyettese az ENSZ leszereléssel és nemzetközi biztonsági kérdésekkel foglalkozó bizottsága előtt így fogalmazott:

A kvázi polgári infrastruktúra legitim célpontja lehet egy megtorló csapásnak. Arról van szó, hogy az Egyesült Államok és szövetségesei fegyveres konfliktusokba keverik a polgári űrinfrastruktúra elemeit, beleértve a kereskedelmi célúakat is.

A tisztviselő állítólag nem nevezett meg neveket, de nem nehéz kikövetkeztetni, mely cégre gondolhatott. A SpaceX ugyanis februárban, szinte egyből a háború kezdete után megkezdte a cég Starlink műholdas internetszolgáltatásának biztosítását Ukrajnának. Ez, ukrán tisztviselők szerint kulcsfontosságú az orosz hadsereg elleni sikeres küzdelemben, amit jól bizonyít, hogy amikor Elon Musk megüzente a Pentagonnak: nem hajlandó tovább finanszírozni a rendszert Ukrajnának, komoly indulatok szabadultak el. Ezen persze az sem segített, hogy az azt megelőző napokban a világ leggazdagabb embere oroszbarát hangvételű béketervvel állt elő Twitter-oldalán.

Kapcsolódó
Elon Musk oroszbarát béketervet hirdetett, majd leállította a Starlinket az ukrán fronton
A világ leggazdagabb embere nem hajlandó tovább fizetni az ukránok internetét.

Oroszország persze nem a levegőbe beszél, tavaly novemberben ugyanis már demonstrálta, hogy képes műholdakat megsemmisíteni. Az orosz hadsereg ekkor egy műholdellenes rakétával, az Asattal megsemmisítette a használaton kívüli Cosmos 1408-as kémszatelitet, ami még a szovjet korszakból származott. A felrobbantott műhold törmelékei még mindig Föld körüli pályán vannak, a Nemzetközi Űrállomás még október 24-én, hétfőn is ki kellett, hogy kerülje a törmelékek egy csoportját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik