Tech

Podcast készült a tizenegy éve elhunyt Steve Jobs-zal

ROBYN BECK / AFP
ROBYN BECK / AFP

Napjaink egyik legnépszerűbb podcastere, Joe Rogan szokatlan vendéget fogadott legújabb műsorában: az Apple bő egy évtizede elhunyt vezérigazgatóját, Steve Jobst. A beszélgetés a valóságban sosem történt meg, a teljes egészében mesterséges intelligencia által generált adást gyanútlanul hallgatva azonban aligha lehet észre venni a különbséget – írja az IFLScience.

A podcast.ai elnevezésű oldal mesterséges intelligencia segítségével generálja az összes adását, amelynek ezen a héten a Spotify első számú podcastere és az Apple korábbi vezérigazgatója volt a kiszemeltje. A beszélgetés megvalósításához a csapat az Apple legendájának életrajzán és online elérhető interjúin edzett nyelvi modellek segítségével generáltak teljesen meggyőző átiratokat. Joe Rogan esetében persze könnyebb dolga volt a rendszernek, ugyanis a The Joe Rogan Experience már a 2000. adásához közeledik, így bőven van hanganyag, ami alapján dolgozhat az átiratot készítő program.

A szöveges dokumentumokból végül a Play.ht program generált teljesen meggyőző hanganyagot. Néhány hanghibától és olyan helyzettől eltekintve, ahol az algoritmus elkalandozott, az eredmény meglepően korrektnek mondható. Különösen érdekes, ahogy az iPhone atyja arról beszélt, hogy azért nem volt régóta vendég az adásban, mert meghalt. Ez mutatja, hogy az átiratot készítő program pontosan értette az életrajz alapján, mi a halál jelentése, emellett pedig a vallás is szóba került a műsorban. A teljes adást itt lehet meghallgatni:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik