A Dachser először tesztelte élesben a német Bionic cég exoskeletonjait a mindennapi raktári munkafolyamatokban magdeburgi telephelyén — derül ki a cég közleményéből. Az orvostudományban már régóta ismert külső tartószerkezetek eredményei olyannyira meggyőzőnek bizonyultak, hogy az új technológiát a cég további telephelyein is be fogják vezetni.
A raktári munkafolyamatok komoly fizikai igénybevétellel járnak, ezért a logisztikai cég régóta foglalkozik azzal, hogy technikai segédeszközökkel tehermentesítse alkalmazottait a megerőltető fizikai feladatok elvégzésében. Az exoskeletonok, mint külső teherhordó szerkezetek ígéretes megoldásnak tűnnek ezekhez a feladatokhoz. 2019-től már folytak különböző tesztelések a dolgozók tehermentesítésére: mechanikus rugórendszerrel, sínekkel vagy teheremelést segítő súlyokkal rendelkező passzív exoskeletonokat vetettek be.
Emellett tehermentesíti a hát alsó részét nagyobb súlyok emelésekor és viselője kevésbé fárad el, ami ellensúlyozza a helytelen testtartást. Az éles tesztelést először idén tavasszal kezdték el a Dachser magdeburgi raktárában. A cél az volt, hogy valós körülmények között empirikus értékeket lehessen gyűjteni és hiteles visszajelzések érkezzenek dolgozóktól is egyben.
A teszt során Cray X típusú eszközöket használtak, amelyek az áruátvétel, a komissiózás és a csomagoló állomás különböző folyamatait támogatja. Az exoskeleton emelési folyamatonként 30 kilogramm könnyítést nyújt és a teherhordást is támogatja. A próbák alatt a kísérleti munkavállalók a hát alsó részének remélt megkönnyebbülését észlelték, a jövőben ezért három típusú exoskeletont helyeznek rendszeresen üzembe a raktári munkafolyamatok megkönnyítése érdekében.
Az új technológia rendkívül népszerű, így a Dachser további telephelyein, így ősztől az ulmi logisztikai központban bevezetik az exoskeletonokat. Az exoskeletonok használata határozottan bizonyítja, hogy a modern technológia nemcsak közvetlenül könnyíti meg a munkát, hanem hosszú távon is pozitív hatással lehet logisztikai munkatársaink egészségére – mondta Thomas Klare, a Dachser szerződéses logisztikai osztályának vezetője.