Tech

Így fog kinézni az iPhone 14 Pro

MacRumors
MacRumors

Az Apple idén szeptember 7-én mutatja be az új iPhone modelleket, a kínai közösségi médiát pedig már szokás szerint elárasztották a tartozékgyártóknak szánt, úgynevezett dummy modellek, amiknek hála egyrészt már biztosan tudható, miképp fog kinézni az iPhone 14 Pro modell, illeve kiderült az is, hogy milyen új színekben lehet majd megvenni az almás mobilokat.

Idén két új árnyalat érkezik a Pro kategóriába, egy a korábbinál valamivel sötétebb kék, illetve ezúttal lesz lila kivitel is. Utóbbi a legújabb pletykák szerint egyedi, fémes kerámiával megbolondított fedett üveg hátlapot kap, hasonlóan a tavalyi debütált világoskék variásnhoz.

A kiszivárgott dummy modelleknek hála már az is tudható, hogy a korábban kiszivárgott pletykáknak megfelelően a Pro mobiloknál a beszédhangszóró alatt jobb oldalra kerül az előlapi kamera, egy kör alakú lyukba, tehát az Apple végre elbúcsúzik a mára kissé ódivatúnak ható kameraszigettől. A szelfiegységhez hasonlóan a Face ID-hez szükséges szenzorok is képernyőkivágásba kerülnek, csak itt egy nagyobb, kapszula alakú lyuk várja a felhasználókat. Arra persze készülni kell, hogy az iPhone 14 és 14 Max esetében marad a notch a kijelző tetején.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik