Tech

A hangsebesség ötszörösére képes az új amerikai csodafegyver

Raytheon Missiles & Defense
Raytheon Missiles & Defense

Másodszor is sikeres tesztrepülést hajtott végre a Raytheon Technologies által fejlesztett rakéta, amely a hangsebesség ötszörösére képes. Az Interesting Engineerig szerint ez fontos lépést jelent az amerikai védelmi minisztérium célja felé, amely szerint a hangsebesség ötszörösénél gyorsabban repülő rakétákat akarnak előállítani.

A hiperszonikus légihajtású fegyver koncepciója (HAWC) először 2021 szeptemberében hajtott végre sikeres tesztet, amelyet követően némileg továbbfejlesztették. A vállalat többek közt földi tesztelést végzett, valamint modellezés és a szimulációk segítségével is finomítottak a rendszeren, mielőtt újra a levegőbe küldték volna. Ez azért is fontos, mert digitális környezetben a mérnökök gyorsabban és kevesebb pénzért tudnak változtatásokat eszközölni, mint valódi eszközök esetében.

Végül a második teszt során egy repülőgépből dobták le a Raytheon Technologies fejlesztését, ahonnan Mach 5 fölé lőtték. A próba hiba nélkül sikeresen zajlott, ahogy azt a vállalat adatmodelljei is előre jelezték. Mivel az eszköz az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának megbízásából készül, a technikai adatok titkosítottak. A HAWC rakétáról nagyjából annyit lehet tudni, hogy a környezetében lévő oxigént használja fel arra, hogy elérje ezt a sebességet.

Wes Kremer, a Raytheon Technologies részlegéhez tartozó Raytheon Missiles & Defense elnöke szerint a teszt nem sikerülhetett volna a mesterséges intelligencia és a gépi tanulás nélkül. A cég vezetője azonban arra nem tudott válaszolni, mikor adhatják át a kész projektet a védelmi minisztériumnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik