Tech

21 millió felett jár a PlayStation 5 eladása

Philip FONG / AFP
Philip FONG / AFP

Sorra teszik közzé a nagyvállalatok a második negyedéves pénzügyi jelentéseiket, amelyekből korábban kiderült, hogy a Netflix közel egymillió felhasználót vesztett, a Facebooknak pedig története során először csökkent a bevétele. A Sony június 31-ig tartó pénzügyi jelentésében közölte, eddig 21,7 millió darabot adtak el a PlayStation 5-ből világszerte. Ebből 2,4 milliót az elmúlt három hónapban – írja a Gematsu.

A PlayStation 5 eladások nagyjából 100 ezerrel haladták meg az előző pénzügyi év azonos időszakában értékesített 2,3 milliós számot.

A bejelentés során azt is közölték, hogy a PlayStation Plus-előfizetők száma 2022. június 31-én 47,3 millió volt, ami 1 millióval több, mint egy évvel korábban. Kiderült továbbá, hogy a PlayStation 5 és PlayStation 4 szoftverekből együttesen 47,1 millió darabot adtak el a 2022-es pénzügyi év első negyedévében. Ez 16,5 millióval kevesebb, mint az előző pénzügyi év azonos időszakában volt.

A pénzügyi jelentésből az is kiderült, hogy egyre népszerűbb a digitális játékértékesítés. Idén ugyanis az összes letöltés 79 százaléka volt digitális, míg tavaly még csak 71.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik