Tech

A Microsoft elindította a saját Facebookját

Microsoft
Microsoft

Tíz évvel ezelőtt a Microsoft 1,2 milliárd dollárért felvásárolt egy nagyvállalati közösségi hálózatot, a Yammert, amely 2019-ben teljesen megújult. A Microsoft a beruházás ellenére inkább a nagyvállalatok által napjainkban előszeretettel használ Teamsre és a munkahelyi élményplatformnak szánt Vivára összpontosított. Most mindezek erősségeit összegyúrva elindította a cég a saját Facebook-hasonmását, a Viva Engaget – írja a Verge.

Nem véletlen a Facebookhoz való hasonlítgatás.

Mark Zuckerbergék oldalához hasonlóan a Viva Engage is kapott egy hírfolyamot, ahol fotók, videók, és szöveges posztok egyaránt megjelenhetnek. A platformot úgy tervezték meg, hogy az alkalmazottak hírek vagy akár személyes érdeklődési körök megosztására is használhassák, ráadásul még a kék-fehér dizájn is azonos. Emellett sztorikat is posztolhatunk, csakúgy mint az Instagramon, vagy a Facebookon. Ezekkel a szintén Microsoft-tulajdonban lévő LinkedIn tavaly felhagyott.

A Microsoft régóta próbál valami hasonlót összehozni, amihez kapóra jött számukra, hogy a járvány alatt a Teams az egyik elsődleges céges kommunikációs csatornává vált. A Viva Engage pedig egy újabb módot kínál a szervezeten belüli közösség létrehozására, amin sokat dobhat a Microsoft Teams integrációja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik