Tech

A Google és az Apple is súlyos bírságra számíthat Oroszországban

Riccardo Milani / Hans Lucas via AFP
Riccardo Milani / Hans Lucas via AFP

Miközben az ukrajnai inváziója miatt sorra vonulnak ki a nagyvállalatok Oroszországból, Vlagyimir Putyin rezsimje azonban így sem kíméli a nyugati techcégeket. A Reuters jelentése szerint ugyanis a Google és az Apple is hatalmas bírságra számíthat, igaz más-más okból. Az Apple-t a trösztellenes törvények, míg a Google-t az ország háborús propagandatörvények megsértésével vádolják.

Múlt hónapban már beszámoltunk a Google elleni ügy részleteiről, ám ekkor még pontos összeget nem lehetett tudni. Most azonban kiderült, hogy az amerikai techóriás 373 millió dolláros (148 milliárd forintos) bírságot kapott, amiért platformjain „teret engedett az ukrán álhíreknek, és a különleges katonai hadműveletről szóló felvételeknek” – közölte a Roszkomnadzor.

Különösképpen a Youtube ellen hozták fel ezeket a vádakat, amelyet a Facebookkal és a Twitterrel ellentétben nem blokkoltak a háború kitörésekor.

A szabályozó hatóság azt is kimondta, hogy „a YouTube engedélyezte a szélsőséges nézeteket népszerűsítő tartalmakat és az engedély nélküli tüntetéseken való részvételre való felhívásokat”. A bírságot a Google oroszországi éves forgalmának arányában számították ki. Tavaly év végén szintén megbírságolták a Youtube-ot, akkor a mostani büntetés harmadát kapta. Mindezt annak ellenére, hogy a vállalat oroszországi leányvállalatának bankszámláit lefoglalták, a dolgozók és a beszállítók kifizetését pedig ellehetetlenítették. Ennek következtében a Google orosz egysége tavaly csődöt jelentett.

Kapcsolódó
Csődbe ment az orosz Google, de így is többmilliárdos bírságot kap
Az orosz hatóságok szerint a Youtube az információs háborúban Ukrajna pártján áll.

Az Apple ellen a piac leuralása a vád

Mindössze egy nappal a Google elleni verdikt után az orosz versenyhatóság kedden közölte, hogy megbírságolja az Apple-t az orosz trösztellenes törvények megsértése és az alkalmazásboltok piacán betöltött erőfölényével való visszaélés miatt. A monopóliumellenes szolgálat pontos összeget nem közölt, mint írták, forgalomalapú bírságot szabnak majd ki, amelynek mértékét egy közigazgatási vizsgálat során határozzák meg.

A vállalat visszaélt erőfölényével az iOS-alkalmazások forgalmazásának piacán. Az Apple ugyanis megtiltja az alkalmazások fejlesztőinek, hogy azokon belül tájékoztassák az ügyfeleket arról, hogy a vásárlásokért az App Store-on kívül is lehet fizetni, vagy alternatív fizetési módokat is lehet használni

– olvasható a szolgálat közleményében. Nem az orosz vezetés az egyetlen, amely nyíltan elítélte az Apple zárt rendszerét, korábban az Európai Bizottság is kételyeket fogalmazott meg ezzel kapcsolatosan. A háborúban lévő Oroszország célja azonban sokak szerint nem épp a fair piac megteremtése, hanem inkább az online tér feletti teljes hatalomátvétel. Ennek eddig is voltak jelei: az ügyféladatokat orosz szervereken kell tárolnia a külföldi cégeknek, a hírközlési szabályozó hatóság kérésére pedig törölni kell a kényes tartalmakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik