Tech

A Xiaomi bemutatta a Leica kamerás csúcsmodelljeit

Xiaomi
Xiaomi

A Huawei telefongyártó cég éveken keresztül volt együttműködésben a Leicával, amelynek köszönhetően csúcsminőségű kamerákat sikerült belevarázsolni a telefonjaikba, sokszor egészen elérhető áron. Az együttműködés felbomlása után most egy másik kínai telefongyártó, a Xiaomi jelentette be, hogy stratégiai partnerséget kötött a német kameragyártó céggel, így ezentúl ők készítik a kameraoptikát az új telefonjaikba.

Ennek első terméke a Xiaomi 12S szériája, amely Leica Summicron lencsével érkezik.

A Xiaomi 12S Ultra csúcsmodell az első készülék, amelyet a Leicával közösen tervezett meg a kínai gyártó. Az eredmény pedig szabad szemmel is könnyen látható: a hátlapot javarészt elfoglalja az esztétikusan kialakított kamerakör. Az elsődleges kamerában 8P aszférikus lencse található, amelynek segítségével kiküszöbölhetők az olyan gyakori fényképezési problémák, mint a becsillanás, a szellemkép és a kromatikus aberráció – olvasható a Xiaomi közleményében.

Xiaomi

Az 50,3 MP felbontású, 23 milliméteres gyújtótávnak megfelelő széles látószögű főkamera mögött a Sony 1 hüvelykes IMX989 képszenzora dolgozik, 3,2 mikronos effektív pixelmérettel 4:1-es összevonás után 12,5 megapixeles felbontásban az alapértelmezett mód szerint. A Xiaomi 12S Ultra két szabadalmaztatott Xiaomi Surge chippel, Xiaomi Surge P1 gyorstöltő chipset-tel és Xiaomi Surge G1 akkumulátorkezelő lapkakészlettel rendelkezik, amely szintén javítja a felhasználói élményt.

Kamera tekintetében a Xiaomi 12S és a Xiaomi 12S Pro is nagy fejlődést mutat, az 1/1,28 hüvelykes szenzorméret azonban így is jóval kisebb, mint az Ultra széria esetében. Igaz, maguk a készülékek is kisebbek.

A képszenzor itt is ugyanaz, mint a Xiaomi 12 és 12 Pro esetében, vagyis a Sony IMX707 került az újdonságokba is 50 megapixeles felbontással. A 12S modelleket azonban már a Leicával közösen tervezték, így itt is adott a Summicron minősítésű lencse és a Leica fotós stílusait tartalmazó szoftver.

Az 50 megapixeles főkamera IMX707-es szenzort 1,22 mikronos natív pixelmérettel dolgozik, ez 4:1-es összevonás után 12,5 megapixelen effektív 2,44 mikron lesz. A szenzor támogatja a másodpercenként 30 képkockás sebességű kiolvasási sebességet, amihez folyamatos fókuszt és mesterséges intelligencián alapuló képjavítást is bevetnek az elmosódott képek ellen. A Pro modellben a főkamerán felül egy 50 megapixeles, kétszeres optikai nagyításra képes zoomkamera (50 mm ekvivalens) és egy ultraszéles kamera is helyet kap (14 mm, 115 fokos látószöggel). Az alap 12S ezek helyett egy 13 megapixeles ultraszélessel és egy 5 megapixeles telemakróval felszerelve érkezik majd, teszi hozzá a Mobilaréna.

Xiaomi

A kamera mellett más fejlesztések is vannak. A 12S Pro-t és a 12S modellt is a Snapdragon 8+ Gen 1 köré tervezték, amivel a sima Xiaomi 12-höz viszonyítva 10 százalékos teljesítményjavulás és 30 százalékos energiahatékonyság várható. A 12S kijelzője egy 6,28 hüvelykes, 120 Hz-es frissítésre képes képernyőt kap, ami viszont nem LTPO OLED. A 12S Pro ezzel szemben már ugyanazt kapja, mint az Ultra, vagyis egy LTPO 2.0 technológiájú, 6,73 hüvelykes E5-ös AMOLED kijelzőt. Akkumulátor terén a Pro 4600 milliamperórás telepet kap, a 12S pedig 4500-as akkumulátorral érkezik.

Előbbit 120 wattal lehet vezetéken keresztül és 50 wattal vezeték nélkül tölteni: leggyorsabban 19 perc alatt tölthető fel 0-ról 100-ra a mobil.

A telefonok értékesítése hamarosan megindul Kínában, azonban az Android Authority szerint a Xiaomi azt nyilatkozta, a 12S-széria exkluzív kínai készülék lesz, nem kerülnek globális forgalomba. A Xiaomi 12S Ultra két színben lesz kapható, a memória pedig 8+256GB-tól 12-512GB-ig lesz variálható. Ennek ára jüanról átváltva 350 ezer és 411 ezer forint között alakul majd. A Xiaomi 12S Pro négy színben, szintén ebben a három kiszerelésben lesz kapható. Az ár itt 275 ezer forinttól 350 ezerig terjed majd nagyjából. A három közül a legolcsóbb modell a 12S lesz, amely négy színben lesz megvásárolható. Ezt 234 ezer és 305 ezer forint közötti összegért szerezhetjük majd meg.

A Xiaomi a 12S, a 12S Pro és a 12S Ultra mellett további termékeket is bejelentett, ezek a Xiaomi 12 Pro Dimensity Edition, a Xiaomi Book Pro 16, a Xiaomi Book Pro 14, a Xiaomi Smart Band 7 Pro és a Xiaomi Home WiFi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik