Tech

Milliók kaphatnak vissza pénzt az Apple-től

Mohssen Assanimoghaddam / DPA via AFP
Mohssen Assanimoghaddam / DPA via AFP

Keresetet nyújtottak be az Egyesült Királyságban az Apple ellen, mondván, éveken keresztül titokban lassíthatták a régebbi telefonok teljesítményét. Amennyiben a jogi procedúra sikeres lesz, több millió iPhone-felhasználó kérhet visszatérítést a techóriástól, írja a BBC.

A batterygate néven elhíresült botrány nem most kezdődött, 2017 óta keringenek hasonló pletykák a közbeszédben, melynek hatására később az Apple az olasz, illetve az amerikai bíróságokon is megütötte a bokáját.

Előbbi per során 10 millió eurót, utóbbinál pedig 500 millió dolláros kártérítést kellett fizetniük. Most pedig az Egyesült Királyságban indítottak pert az almás cég ellen. Justin Gutmann fogyasztóvédelmi aktivista a Versenyjogi Fellebviteli Bíróságon, 25 millió brit ügyfél számára összesen 768 millió fontos (349 milliárd forintos) kártérítést követel az amerikai cégtől.

A kereset egy energiagazdálkodási eszköz bevezetésével kapcsolatos, amelyet 2017 januárjában egy szoftverfrissítésben adtak ki az iPhone-felhasználóknak, hogy leküzdjék a teljesítményproblémákat és megakadályozzák a régebbi készülékek hirtelen leállását. Guttman szerint azt azonban „elfelejtették” jelezni a felhasználóknak, hogy a frissítés lassítja a készülékeket. A felperes szerint az almás cég így kerülhette el, hogy drága visszahívásokat és javításokat kelljen eszközölniük. Guttman szerint a frissítésekben elrejtett eszköz akár 58 százalékkal is lassíthatta a készülékeket.

A pénzt a szoftverfrissítéssel érintett modellek, vagyis az iPhone 6, 6 Plus, 6S, 6S Plus, SE, 7, 7 Plus, 8, 8 Plus és iPhone X eszközök tulajdonosai kapnák. 

Az Apple közleményben reagált az ügyre, melyben azt állították, soha nem rövidítették meg szándékosan termékeik élettartamát.

Soha nem tettünk és soha nem is tennénk olyat, hogy szándékosan lerövidítjük bármely Apple termék élettartamát, vagy lerontanánk a felhasználói élményt. Mindig is az volt a célunk, hogy olyan termékeket hozzunk létre, amelyeket a vásárlóink szeretnek, és ennek fontos része, hogy az iPhone-ok a lehető leghosszabb ideig működjenek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik