Tech

Hadat üzen a horkolóknak a Google

Megan Maloy / Image Source via AFP
Megan Maloy / Image Source via AFP

Horkolás- és köhögés-érzékelő funkciókkal bővülhet hamarosan a Google Health alkalmazása, ezt követően pedig már nem csak párunk, de a telefonunk is felzavarhat, ha hangosan horkolunk.

A frissítésre utaló kódsort a 9to5Google vette észre az alkalmazás telepítőfájljában, igaz, maga a techóriás sem titkolózik a projekt kapcsán. Olyannyira nem, hogy saját alkalmazottjain teszteli az új rendszert, amihez azonban néhány fontos kritériumot teljesíteni kell. Az alanynak természetesen androidos telefonnal kell rendelkeznie, a hálószobában pedig maximum egy alvó felnőtt tartózkodhat, ráadásul olyan, aki nem konkurens cégnél dolgozik.

Az alkalmazottakon végzett tesztek során összegyűjtött adatokat fogják felhasználni az algoritmus fejlesztéséhez, ezután teszik majd csak elérhetővé az új funkciót. Arról azonban egyelőre nem tudni, hogy minden androidos telefon megkapja-e majd a horkolás-érzékelőt, vagy esetleg Pixel-exkluzív tartalomról lesz szó.

A vállalat hangsúlyozta, az összegyűjtött információkat biztonságosan dolgozzák majd fel, és on-device módon fog működni, azaz az adatokat a felhasználó telefonján tárolják majd. A köhögés és a horkolás megfigyelő rendszer egy újabb elem az alváskövető funkciók között, amelynek célja, hogy a felhasználó komplex képet kapjon alvási szokásairól, és az esetleges egészségügyi problémákra is felhívja a figyelmet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik