Tech

Belebukott a NASA az újgenerációs űrruhák tervezésébe

Thomas PESQUET / various sources / AFP
Thomas PESQUET / various sources / AFP

A NASA bejelentette, hogy két magáncég – az Axiom Space és a Collins Aerospace – fogja elkészíteni a következő generációs űrruhákat, amelyeket a jövő űrhajósai űrsétákhoz, valamint a Holdra történő visszatéréskor fognak viselni, írja a Verge.

Az űrkutatási szervezet azután jutott erre a döntésre, hogy közel 15 év és 420 millió dollár elköltése után sem tudott megfelelő prototípussal előállni.

Márpedig a ruháknak kulcsszerepe lenne a NASA Artemis programjában, amelynek célja, hogy ismét embereket küldjön a Hold felszínére. Jelenleg a NASA célja, hogy az első űrhajósok 2025-re landoljanak a Holdon – ami már most egy év késést jelent a Trump-kormányzat által eredetileg kitűzött 2024-es határidőhöz képest.

Egyelőre igencsak kétesnek tűnik, hogy a NASA, tudja-e tartani a 2025-ös határidőt, mivel még mindig jelentős mennyiségű munka van hátra fejlesztések terén. Az egyik legfőbb akadályozó tényezőnek az űrruhák fejlesztése bizonyult: számos technikai kihívással szembesültek, ezért döntött úgy a NASA, hogy átadja a tervezést a magáncégeknek.

A Collins Aerospace-nek már van múltja az űrruhák gyártásában, mivel segített a NASA által jelenleg is használt űrruhák létrehozásában, míg az Axiom Space egy viszonylag új vállalat, amelynek célja a magánűrállomások létrehozása. A NASA bejelentéséből kiderült, hogy a szerződések összértéke mintegy 3,5 milliárd dollár, amely magában foglalja a beszerzési és a fejlesztési költségeket is.

Fontos kitétel továbbá, hogy a kész ruhák a magáncégek tulajdonában állnak majd, és így a NASA-tól független célokra is használhatják őket.

Az új ruhák nem is csak holdkutatásra szolgálnak majd, a NASA ugyanis azt szeretné, ha a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) lévő, közel negyven éves ruhák helyettesítésére is használhatnák a modern darabokat. Az űrügynökség közölte, hogy mérnökei az év végéig folytatják a korábban fejlesztett xEMU űrruha tesztelését, és az az alatt gyűjtött adatokat, illetve kutatásokat a két vállalat rendelkezésére bocsátják.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik