Tech

Először készítettek képet a Tejútrendszer szörnyetegéről

Csillagászok bemutatták az első felvételt a Tejútrendszer közepén lévő szupermasszív fekete lyukról – írja az MTI. A tudósok úgy vélik, szinte minden galaxisnak, így a Tejútrendszernek is gigászi fekete lyukak vannak a közepén, ahonnan se fény, se anyag nem tud kiszökni, ezért kifejezetten nehéz képet készíteni róluk. A fényt a gravitáció kaotikusan elhajlítja és megcsavarja, ahogy az erősen felhevült gázzal és porral együtt magába szippantja a mélység.

A most bemutatott színezett képet az Eseményhorizont Teleszkóp nemzetközi konzorciuma készítette, amely a világ nyolc összehangolt rádiótávcsöveinek együttese.

Korábbi kutatások azt találták, hogy a galaxisunk közepén lévő fekete lyuk túlságosan mozgékony ahhoz, hogy jó képet lehessen róla készíteni.

Feryal Özel asztrofizikus, az Arizonai Egyetem munkatársa a fekete lyukat „galaxisunk közepén lévő szelíd óriásnak” nevezte, amikor bejelentette az új felvételt.

A Tejútrendszer fekete lyukának Sagittarius A(asterisk) a neve, a Nyilas és a Skorpió csillagképek határához közel helyezkedik el.

Négymilliószor akkora a tömege, mint a Napnak.

Nem ez az első kép, ami fekete lyukról készült. Ugyanez a kutatócsoport 2019-ben tette közzé az elsőt, egy 53 millió fényévre lévő galaxisból. A Tejútrendszer fekete lyuka sokkal közelebb, mintegy 27 ezer fényévre található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik