Úgy tűnik, Dmitrij Rogozin, az Orosz Szövetségi Űrügynökség (Roszkoszmosz) feje megfenyegette Elon Muskot, a SpaceX alapító-vezérigazgatóját – szúrta ki a Live Science. Musk május 9-én osztott meg a Twitteren egy jegyzetet, amelyet állítása szerint Rogozin küldött el az orosz médiának.
A szövegben az olvasható, hogy a SpaceX Starlink műholdas internetrendszeréhez szükséges felszerelést a Pentagon szállította le a mariupoli ukrán tengerészgyalogságnak és a „náci” Azov zászlóaljnak.
A szöveg angol nyelvű fordítása szerint Rogozin Musknak is üzent. „És ezért, Elon, felnőttként leszel felelősségre vonva – bármennyire is játszod a hülyét” – írta állítólag a Roszkoszkomsz feje.
Musk utóbb fenyegetéstként értékelte a jegyzetet. „Ha titokzatos körülmények között meghalnék, jó volt ismerni titeket” – tweetelte ki. A milliárdos anyja, Maye Musk már nem találta annyira viccesnek a helyzetet.
Rogozintól nem áll távol a fenyegetőzés. Miután például szankciókat vezettek be Oroszországgal szemben Ukrajna megtámadása miatt, bejelentette, hogy a Roszkoszmosz elhagyhatja a Nemzetközi Űrállomás programját, az űreszköz pedig nyugati országokra zuhanhat. Musk és Rogozin egyébként már a háború előtt is egymásnak feszültek.