Tech

Évente súlyos ezrekkel növelhetik a villanyszámlát a készenlétben hagyott eszközök

Getty Images
Getty Images

A ki nem kapcsolt, azaz készenléti üzemmódban lévő eszközök ugyan kevesebbet fogyasztanak, de egy brit kutatás szerint éves szinten így is tízezrekkel növelik a rezsiköltségeket – írja a HVG a BBC cikkére hivatkozva. A British Gas által végzett felmérés szerint a brit háztartások együtt, éves szinten 3,16 milliárd fontot költenek el, amiért bizonyos készülékeket nem kapcsolnak ki teljesen, hanem készenlétben hagyják azokat. Ez egy átlagos háztartás esetében évi 147 fontos, vagyis nagyjából 66 ezer forintos kiadást jelent a rendes költségeken felül.

Az emberek leggyakrabban számítógépeket, nyomtatókat, játékkonzolokat, illetve okoshangszórókat hagynak készenlétben, amik mind-mind növelhetik egy család kiadását. A kutatás szerint például egy készenléti állapotban lévő, egyetlen gombnyomással azonnal aktiválható okostévé évente 24,61 font (~11 ezer forint) többletköltséget hozhat össze. Ha pedig egy set-top-box is üzemel a tévé mellett, akkor ez a díj további 23,10 fonttal (~10 ezer forint) nőhet.

Marc Robson, a British Gas energetikai szakértője szerint a készenléti állapotban lévő eszközöket érdemes egy hosszabbítóra kötni, amit a nap vagy a használat végén lekapcsolunk. Emellett az okosaljzatok használata is javasolt: ezek nemcsak vezérelhetők mobilról, de időzíthetők is, így a nap végén nem kell a lekapcsolásukkal foglalkozni, mert ezt megteszik maguktól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik