Tech

Egy tinédzser lehet a Microsoftot is feltörő hackercsoport feje

d3sign / Getty Images
d3sign / Getty Images

Egy 16 éves oxfordi tinédzsert gyanúsítanak azzal, hogy ő a híres Lapsus$ hackercsoport feje – írja a BBC. A Lapsus$ olyan cégeket hackelt meg, mint a Samsung, az Nvidia, és a Microsoft. A tinédzser a BBC szerint 14 millió dolláros összeget gyűjtött eddig be tevékenységével. Hol “White”, hol “breachbase” néven jelenik meg az online térben. A Lapsus$ székhelye a hírek szerint Dél-Amerikában lehet.

A brit rendőrség egyelőre nem nevezte meg az illetőt, egyrészt kora miatt nem, másrészt pedig azért nem, mert hivatalosan még nem vádolták meg bűncselekménnyel. A BBC-nek a rendőrség azt mondta, hogy hét tinédzsert tartóztattak le a bandával kapcsolatban, de ennél többet nem mondtak a kilétükről.

A fiú apja a BBC-nek elmondta, hogy családja egyébként is aggódott, és igyekezett távol tartani őt a számítógépeitől. „A közelmúltig még csak nem is hallottam ilyesmiről. Soha nem beszélt hackelésről, de nagyon jól bánik a számítógépekkel, és sok időt tölt online. Mindig azt hittem, hogy játszik” – mondta a fiú apja.

A tinédzser a hírek szerint autista, és egy speciális iskolába jár Oxfordban.

„White”- ot egy hacker weboldalon nevezték meg, miután nyilvánvalóan összeveszett az üzleti partnereivel. A hackerek felfedték a nevét, címét és a közösségi oldalakra feltöltött képeit. Még egy kisebb életrajzot is csatoltak hozzá. A BBC szerint azonban kiberbiztonsági kutatók már a múlt év közepén rájöttek, ki ő, nem a mostani eset miatt vált egyértelművé a személyazonossága.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik