Tech

Villámháborúra tervezték az oroszok szupertankját

Evgeny Biyatov / Sputnik / Sputnik via AFP
Evgeny Biyatov / Sputnik / Sputnik via AFP

Az orosz T-14 Armata a tankok következő, 21. századi szintjét jelenti – írja a Rakéta.hu-ra hivatkozva a HVG. Míg a Nyugat számára a tankok már kevésbé fontosak, addig Oroszország továbbra is preferálja az ilyen eszközöket, éppen ezért a NATO lemaradt a fejlesztések terén.

2008-ban Oroszország egy ötnapos háborúban ugyan legyőzte Grúziát, de a konfliktus rávilágított az orosz hadsereg gyengeségeire. Komoly katonai reform kezdődött, jelentősen növelték a költségvetést, a folyamat részeként pedig 2015-ben bejelentették a T-14-et. Maga az Armata egy univerzális lánctalpas platform, amelyet több eszköztípusnál is felhasználhatnak.

A harckocsi elvileg mindent tud, ami a mostani háború megnyeréséhez szükséges, eddig viszont csak parádékon vetették be.

Az Uralvagonzavod által fejlesztett harcjárművet alacsonyabb sziluettje miatt nehezebb eltalálni, az elkülönített, páncélozott fülkében ülő háromfős legénysége pedig komoly biztonságban van. A legénység számát az automatizáltsággal tudták csökkenteni.

A T-14 első részén aktív védelmi rendszerek találhatóak, az eszköz rejtőzködését emellett radarelnyelő festék is segíti. A hőérzékeléssel és infravörös célzással megerősített kamerarendszer 360 fokos látószöget biztosít bármilyen napszakban és időjárási körülmények között.

Kapcsolódó
Az egyik legpusztítóbb technológiát is bevetik az oroszok Ukrajnában
Oroszország is elismerte, hogy termobárikus fegyvereket, azaz vákuumbombákat használnak Ukrajnában.

Az 500 kilométeres hatótávú tank kiépített úton 88 kilométer per órával is haladhat. A harckocsit elvileg villámháborúra tervezték, a fejlesztés ugyanakkor egyelőre nem éppen zökkenőmentes. A T-14 első darabjait eredetileg 2018-ra akarták leszállítani, többszöri késés után azonban még mindig tesztelik a harckocsit – a tank legkorábban jövőre lehet kész.

Mikhail Voskresenskiy / Sputnik / Sputnik via AFP T-14-ek egy katonai felvonuláson.

Oroszország papíron több ezer T-14-et szeretne, de kérdéses, hogy a gazdasági szankciók által sújtott állam végül mit tud megvalósítani a tervekből. Egy-egy darab beszerzése ugyanis nagyjából 4 millió dollárba kerül.

Kapcsolódó
Orosz háborús bűnt videózhattak le; kizárták Oroszországot az Európa Tanácsból
Kövessék velünk percről percre az ukrajnai háború 21. napját.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik