Getty Images
Tech

Az oroszok lekapcsolták a REvil hackercsoportot

Amerikai kérésre őrizetbe vette a nagyvállalatok elleni hackertámadásokkal gyanúsított REvil csoport tagjait az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) – írja az MTI a szolgálat közönségkapcsolati osztályának tájékoztatása alapján.

Az FSZB tájékoztatása szerint sikerült azonosítani a REvil összes tagját, a csoportot és az infrastruktúráját pedig felszámolni. Az őrizetbe vett 14 embertől 426 millió rubelt (csaknem 1,75 milliárd forintot) részben kriptovalutában, valamint 600 ezer dollárt, félmillió eurót, számítógépes eszközöket, 20 prémium kategóriájú autót és a bűncselekmények elkövetéséhez használt kriptopénztárcákat foglaltak le. Megnevezték a hackerek vezetőjét, aki a gyanú szerint részt vett külföldi csúcstechnológiai vállalatok információs erőforrásainak rosszindulatú szoftverekkel történt megfertőzésében a számítógépeken lévő információk titkosításával és a dekódolás fejében történt zsarolásban. A REvil részt vett a JBS vezető amerikai húsipari vállalat és a Kaseya szoftvercég elleni támadásokban is.

A hackercsoport tagjait pénzeszközök jogellenes forgalmával vádolták meg, ezen a jogcímen hét évig terjedő börtönbüntetés szabható ki Oroszországban. Az Interfax hírügynökség egyik informátora szerint Moszkva nem fogja kiadni az orosz állampolgár REvil-hackereket az Egyesült Államoknak.

Az RBK orosz gazdasági napilap emlékeztetett rá: Vlagyimir Putyin orosz és Joe Biden amerikai elnök tavaly júniusi genfi csúcstalálkozóján a felek megállapodtak abban, hogy kidolgozzák, mely célpontok ellen nem szabad kibertámadást indítani. Biden akkor azt mondta, hogy a tilalmat az infrastruktúra 16 szektorára javasolta kiterjeszteni. Egy későbbi telefonbeszélgetés során az amerikai elnök sürgette, hogy Oroszország hozzon intézkedéseket a területén aktív hackerek megállítására.

Kapcsolódó
Kibertámadás érte a húsóriás JBS-t
Globális húsfeldolgozó céget vettek célba a hackerek.
Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!
Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek
Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!
Megrendelem

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.