Tech

Látványos fotókon az év üstököse

Ahogy korábban beszámoltunk róla, decemberben egy látványos üstökös vált észlelhetővé, az objektum közeledését világszerte figyelték az amatőrök és profik. A C/2021 A1 (Leonard) december 12-én lett volna a legfényesebb, de az elkövetkező hetekben több kitörést is produkált, emiatt jóval fényesebb lett december második felében.

Majzik Lionel december 4-én észlelte először az égitestet. Az ekkor 62 millió kilométerre haladó C/2021 A1 (Leonard) fényességét 6,5 magnitúdóra becsülte, tehát szabad szemmel nem volt látható.

A magyar asztrofotós az elkövetkező napokban több felvételt is készített az üstökösről.

December 8-án például egy animációt osztott meg Facebook-oldalán.

December 17-én, kifejezetten rossz körülmények között, az alkonyi égbolton nehezen kivehetően ugyan, de még sikerült dokumentálnia az üstököst. Majzik Lionel ekkor már nem számított arra, hogy a C/2021 A1 (Leonard) még meglepetéseket fog okozni.

December 20-án, majd december 23-án azonban két nagyobb kitörést is produkált az üstökös. Az objektum ekkor Magyarországról már nem volt látható, de Majzik Lionel egy namíbiai távvezérésű óriástávcsővel december 21-én meg tudta örökíteni az üstököst.

A magyar asztrofotós az elkövetkező napokban további felvételeket is megoszt majd. A C/2021 A1 (Leonard) 2022. január 3-án fogja elérni napközelségét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik