Tech

10 napos korlátlan mobilnetet ad a Telekom

Getty Images
Getty Images

Az ünnepi időszakban 10 napos korlátlan mobilnetet kínál ügyfeleinek a Magyar Telekom, ami az iOS-re és Androidra egyaránt elérhető Telekom applikációban november 22. és december 20. között aktiválható. Azon kis- és középvállalati ügyfelek pedig, akiknek nincs alkalmazás jogosultsága, SMS-ben tudják aktiválni az ünnepi kedvezményt.

A cég emellett az ügyfelei együttműködésére építő programmal hívja fel a figyelmet a gondoskodás és az egymásra figyelés fontosságára.

A vállalat első körben 40 millió forint adományt ajánl fel négy kimagaslóan fontos társadalmi ügy támogatására, ügyenként két-két civil szervezettel adományozási megállapodás keretében együttműködve, az adományozási összeget egyenlő arányban osztva el nyolc kiválasztott civil/non-profit szervezet között. Ezt az összeget ráadásul megduplázzák, és a második 40 millió forintot ügyfelei közreműködésével, az ő döntésük alapján, szavazataik arányában osztja szét a négy társadalmi ügy között. Minden ügyfél, aki aktiválja a 10 napos korlátlan mobilnetet, egyúttal kiválaszthatja, mely ügyet szeretné támogatni az alábbi négy közül.

1. Digitális tudatosság, digitális felzárkóztatás

Az IDEA Alapítvány célja segíteni a gyerekeket abban, hogy megbízható információkhoz jussanak, ezzel összhangban iskolai oktatásba illeszkedő projekteket dolgoztak ki tanárok számára a tudatos médiafogyasztás elősegítésére. Az Informatika a Látássérültekért Alapítvány célja, hogy a Magyarországon élő látássérült emberek számára láthatóvá tegye a világot számítógépek, valamint képernyőolvasó és képernyő nagyító szoftverek, digitális diktafonok segítségével. Célja továbbá a számítástechnika legújabb eredményeinek hozzáférhetővé tételével biztosítani a látássérült emberek sikeres részvételét az oktatásban és képzésben, növelni a számukra elérhető munkalehetőségek számát és javítani munkahely-megtartási esélyeiket.

2. Gyerekek felzárkóztatásának, integrációjának segítése

A Bagázs Közhasznú Egyesület két roma településen, Bagon és Dányban az egyenlőbb társadalomért dolgozik, önkéntesek közreműködésével roma családoknak segít lépésről-lépésre előrejutni. Komplex gyerekprogramjuk keretében alapkészségeket fejlesztenek, integrált programjukkal a mobilitást és a felsősök – középiskolások közoktatásban maradását támogatják. Az Unicef Magyar Bizottság a nagynevű és sokak által ismert és elismert civil szervezet, az UNICEF magyar tagozata, amely világszerte a gyerekek jobblétéért dolgozik. Számos, a gyerekek digitális esélyegyenlőségét és online védelmét támogató kezdeményezést is felkaroltak.

3. Fogyatékossággal élők fejlesztése és életminőségének javítása

A Magyar Angelman Szindróma Alapítvány legfontosabb célja, hogy segítse azokat a családokat, akik fogyatékossággal élő gyerekeket nevelnek, különös tekintettel az Angelman szindrómával született gyerekekre és családjaikra. Ezen segítségnyújtás egyik kiemelkedő eleme a kommunikációs és beszédkészségek fejlesztését elősegítő foglalkozásaik, amelyek mindennapi életükben hatalmas jelentőséggel bírnak. Az alapítvány ezen felül ismeretterjesztéssel és a gyermekek ellátásához kapcsolódóan tanácsadói tevékenyéggel is foglalkozik.

4. Minőségi sport lehetőség hátrányos helyzetű és fogyatékkal élő emberek számára

A Suhanj! Alapítvány non-profit, közhasznú civil szervezet, mely 2010 óta osztja meg a mozgás örömét sérült és fogyatékkal élő társainkkal, több sportágban is rendszeres edzéslehetőséget biztosítva számukra. Az alapítvány hozta létre és üzemelteti Magyarország első teljes mértékben akadálymentes, integratív edzőtermét, a SUHANJ! Fitnesst, ahol a vendégek negyede fogyatékossággal élő személy. Az Adni Jóga Alapítvány fenntartható módon juttatja el a jóga meditatív, testi és lelki harmóniára ösztönző elemeit traumákat átélt, nehéz élethelyzetbe kényszerült felnőttekhez és gyerekekhez. Célja, hogy az általuk előidézett változás a jógaórákon kívül is nyomot hagyjon, és hosszú távon pozitív társadalmi hatást érjen el.

A Telekom a fenti pénzadományt további tárgyadománnyal, több mint 1000 db használt, felújított mobilkészülékkel egészíti ki megújult Mobildonor Programja keretében. A pilotként indult, és időközben társadalmi vállalássá nőtt program az otthon kallódó okostelefonok összegyűjtésével segít a rászoruló családoknak, hogy számukra is elérhetővé váljanak a digitális világ lehetőségei.

A program kommunikációjában, amelynek része a Stiller Ákos fotóiból a K Galériában rendezett időszakos kiállítás, a Telekom az esélyteremtésre szeretné felhívni a figyelmet, amihez mindenki hozzájárulhat már használaton kívüli, de még működőképes telefonja felajánlásával a Mobildonor weboldalán. A szolgáltató vállalja, hogy minden arra alkalmas használt telefonért futárt küld, a begyűjtött készülékeken elvégzi a szükséges, apróbb javításokat és az adatmentesítést is, illetve a felajánlásért cserébe 5000 Ft-os, a Telekom üzletekben felhasználható tartozék kupont ad. Ezen felül az idei évben a Telekom a felajánlott készülékek mellé SIM-kártyát is biztosít.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik