Tech

Tízmillió dollárt kaphat, aki segít leleplezni a veszélyes kiberbűnözőket

Getty Images
Getty Images

Akár tízmillió dollárt (több mint hárommiliárd forint) is fizetne az amerikai külügyminisztériuma annak, aki olyan információval tud szolgálni, ami a DarkSide nevű kiberbűnözői csoportban vezető pozíciót betöltő személyek azonosításához, vagy tartózkodási helyéhez vezet – jelentette be Ned Price, a tárca szóvivője csütörtöki közleményében.

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szerint a profi kiberbűnözői csoport, a DarkSide állhat a Colonial Pipeline elleni májusi kibertámadás mögött. A cég május 7-én kapcsolta le a hálózatát, miután tudomást szerzett a kibertámadásról. Emiatt az üzemanyag-szállítás az egész hálózaton leállt, és a vállalat informatikai rendszerét is részben le kellett kapcsolni. A leállást követően üzemanyaghiány alakult ki az Egyesült Államok keleti partvidékén – írja az MTI.

Az FBI májusban közölte, hogy a DarkSide rendszeresen hajt végre zsarolóvírusos támadásokat, és vélhetően Oroszországban vagy Kelet-Európában van a székhelye. A zsarolóvírusok zárolják és titkosítják a kiszemelt áldozat számítógépes rendszerét, és pénzt követelnek azért, hogy tulajdonosaik visszakaphassák az ellenőrzést informatikai rendszereik, számítógépeik, hálózatuk felett.

Kapcsolódó
Zsarolóvírus bénította meg az USA legnagyobb üzemanyagvezeték-hálózatát
A világ legnagyobb üzemanyagvezeték-hálózata az Egyesült Államok keleti partvidékének felét látja vezetékein keresztül üzemanyaggal.

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön tudatta, hogy akár ötmillió dolláros jutalmat ajánl fel olyan információkért, amelyek alapján bármely országban letartóztatnak, vagy elítélnek egy DarkSide zsarolóvírus-incidensben részt vevő személyt.

E jutalom felajánlásával az Egyesült Államok bizonyítja elkötelezettségét a zsarolóvírus-áldozatok világszerte történő védelme iránt és a számítógépes bűnözők általi kizsákmányolás ellen

– áll a közleményben.

Az amerikai védelmi minisztérium csütörtökön bejelentette, hogy egy legfeljebb 650 millió dollár értékű megállapodás keretében 280 AIM-120C típusú levegő-levegő rakétát ad el az Egyesült Államok Szaúd-Arábiának. Ez a Joe Biden amerikai elnök vezette adminisztráció első jelentős katonai üzletkötése a nyugat-ázsiai országgal. A külügyminisztérium október 26-án hagyta jóvá az üzletet – közölte a tárca szóvivője. A levegő-levegő rakéták eladásáról azt követően döntöttek, hogy „az elmúlt évben megnőtt a Szaúd-Arábia elleni, határokon átnyúló támadások száma” – tette hozzá Ned Price.

Az Egyesült Államok csütörtökön felszólította Kínát, hogy ne korlátozza a jövő évi pekingi téli olimpiáról tudósító újságírók bejutását és mozgását – közölte a külügyminisztérium szóvivője.

A kínai külföldi tudósítók klubja (Foreign Correspondents’ Club of China) nevű szervezet tagjai a héten aggodalmukat fejezték ki „az átláthatóság hiánya miatt” a februárban kezdődő játékokkal kapcsolatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik