Tech

Repülő mikrochipet hoztak létre

Northwestern University
Northwestern University

Szakértők egy csoportja szárnyas mikrochipet hozott létre, a mérnökök szerint ez a legkisebb ember alkotta tárgy, amely repülni képes – írja a CNET.

A homokszem nagyságú, természet ihlette mikrochip egy nap repülve gyűjtheti majd a környezeti adatokat.

Az amerikai Northwestern University szerint az eszköz a szél segítségével közlekedik, nagyjából úgy, mint a juharfa pörgő magja. John Rogers, a fejlesztésről beszámoló tanulmány egyik szerzője úgy véli, a repülésre képes apró elektronikus eszközök alkalmasak lehetnek a környezet vizsgálatára, többek között a szennyezés, a népesség és a járványok megfigyelésére.

A mikrochipek lassan hullanak le, és képesek a széllel utazni. A csapat a Tristellateia növénynemzetség magjait vette modellül, Rogers szerint technológiájuk ugyanakkor a természetet is felülmúlja hatékonyságban. A kutatók olyan lehetséges alapanyagokkal is kísérleteznek, amelyek feloldódnak a vízben, ezek felhasználásával az eszközök szennyezést sem okoznak.

Fontos kiemelni, hogy a repülő mikrochip még fejlesztés alatt áll. A szakértők ennek ellenére bíznak benne, hogy rövidesen bevethetik az első darabokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik