Tech

Az Amazon és az Apple a legértékesebb márkák

Anadolu Agency/Getty Images
Anadolu Agency/Getty Images

Közzétették a 2021-es BrandZ Top 100 legértékesebb globális márka listáját, mely megmutatja, hogy melyek a világ legértékesebb márkai. A listavezetők továbbra is az Amazon és az Apple: előbbi értéke 684 milliárd dollár, utóbbié pedig 612 milliárd dollár. A harmadik helyen trónoló Google-é pedig 458 milliárd dollár. A tíz legértékesebb márka közül hét technológiai cégé.

Öt cégnek sikerült rendkívül látványos növekedést produkálnia, akár dupláztak is a tavalyi értékükhöz képest. Közéjük tartoznak a kínai Pinduoduo és a Meituan e-kereskedelmi óriások, a Kína top likőrgyártójának számító Moutai, valamint a TikTok és az amerikai Tesla. A 2003-ban alapított Tesla egyenesen a leggyorsabban növekvő márkának számít, a tavalyi évhez képest 275 százalékkal nőtt meg értéke 42,6 milliárd dollárra.

A lista jól mutatja, hogy ugyan az amerikai márkák értéke nő a legnagyobb intenzitással, Kína is fokozatosan erősödik, amivel folytatódik az elmúlt években indult trend, ezzel pedig az európai márkákat is lekörözik. Az ország legnagyobb közösségimédia-cége, a Tencent az ötödik helyre, míg a szintén kínai Alibaba pedig a hetedik helyre került.

A Brandz Top 100 tanulmányt a WPP marketing és márkatanácsadó, valamint cége, a Kantar Millward Brown készíti 2006 óta.  Ez a világon az egyetlen rangsor, amely potenciális és jelenlegi fogyasztók értékelését is felhasználja – a pénzügyi adatok mellett – a márkaértékek meghatározásához. A tanulmány több ezer, magánszemélyeknek és vállalkozásoknak értékesítő (B2C és B2B) márka értéket, több mint 3 millió fogyasztói interjú alapján hasonlítja össze, és a márkanév üzleti és részvényesi értékekre (a Bloomberg és a Kantar Worldpanel adatai alapján) gyakorolt hatását is vizsgálja.

Kantar

Ajánlott videó

Olvasói sztorik