Média

Megint legyűrték a techcégek a világ legértékesebb márkáit

technológiai cégek a világ legértékesebb márkái. fotó: brandz top100
technológiai cégek a világ legértékesebb márkái. fotó: brandz top100
A BrandZ TOP100 globális márkalistájának élén a Google után az Apple, a Microsoft, az Amazon és a Facebook következik. Amerikai, technológiai márkák érik a legtöbbet. A Google ezúttal 7 százalékot erősített.

Ezúttal csak technológiai óriások – a Google, az Apple, a Microsoft, az Amazon és a Facebook – kerültek be a top5-be a a WPP csoporthoz tartozó Kantar Millward Brown 2017-es, a világ 100 legértékesebb márkáját rangsoroló, most publikált BrandZ listáján.

A világ top 100 márkája közül az Amazon érte el a legmagasabb értéknövekedést dollárban: 40,3 milliárd dolláros növekedéssel (+41 százalék) a márka értéke eléri a 139,3 milliárd dollárt. Ezzel az e-kereskedő a negyedik helyre került a BrandZ listán. A Google, az Apple és a Microsoft megtartották dobogós helyüket.

Az elmúlt évben a Google márkaértéke 7 százalékkal növekedett, így értéke jelenleg 245,6 milliárd dollár, az Apple márkaértéke 3 százalékos növekedéssel elérte a 234,7 milliárd dollárt, a Microsoft pedig 18 százalékos növekedéssel jelenleg 143,2 milliárd dolláros márkaértékkel bír. Az ötödik helyezett Facebook márkaértéke 27 százalékkal emelkedett, így ma 129,8 milliárd dollárt ér.

Az első öt márka meghatározó piaci szerepét igazolja, hogy a 100-as lista összesített márkaértékének 25 százalékát ezek a márkák adják.

A 2017-es év BrandZ top 100 globális márka listája továbbra is azt igazolja, hogy az erős márkák kiemelkedő részvényesi értéket és megtérülést biztosítanak, és kevésbé befolyásolják őket külső hatások. A Frightful Five néven emlegetett, a technológiai szektorban tevékenykedő, listavezető óriások a versenytársaik számára inkább rettenthetetlenek, mint ijesztők, tekintettel hatalmas márkaerejükre és láthatóan vitathatatlan piaci pozíciójukra.

– mondta el David Roth, a The Store WPP EMEA ügyvezető igazgatója.

Tizenkettedik alkalommal készült el a lista

A WPP csoport tulajdonába tartozó Millward Brown BrandZ Top 100 Legértékesebb Globális Márkák listája idén immár tizenkettedik alkalommal készült el. A tanulmány több ezer, magánszemélyeknek és vállalkozásoknak értékesítő (B2C és B2B) márka értéket, több mint 3 millió fogyasztói interjú alapján hasonlítja össze, és a márkanév üzleti és részvényesi értékekre (a Bloomberg és a Kantar Worldpanel adatai alapján) gyakorolt hatását is vizsgálja. A fogyasztók márkáról kialakított képe kulcsfontosságú információ a márkaérték meghatározásához, hiszen a márkák üzleti teljesítményük, termékeik, pozicionálásuk és vezetésük alapján definiálhatók. A sorrend figyelembe veszi a regionális eltéréseket is, hiszen – még a globális márkák esetében is – a márkák hozzájárulásának mérése országonként jelentősen eltérhet. A BrandZTM Top 100 legértékesebb globális márka jelentése és rangsora, valamint a világ legfontosabb régióival és a 14 piaci szektorral kapcsolatos hasznos elemzések részletesen online itt érhetők el.

Az idei lista további kiemelt szereplője a kínai Tencent márka (8. hely), melynek WeChat nevű saját social platformjának népszerűsége növekszik. A Tencent első alkalommal került fel a top 10-es listára 27 százalékos márkaérték növekedéssel és 108,3 milliárd dolláros márkaértékkel. A leggyorsabb értéknövekedést az Adidas érte el (+58 százalék, 8,3 milliárd dollár), amit a kínai prémium alkohol márka, a Moutai követ (+48 százalék, 17 milliárd dollár).

Gyorsult az értéknövekedés

Az idei évben a top 100 márka együttes márkaértéke 8 százalékkal nőtt (3640 milliárd dollár), míg 2016-ban csak 3 százalékos volt a növekedés. A 100 milliárd dolláros értéket is meghaladó márkák száma hatról kilencre nőtt. A lista teljes márkaértéke a 2006-ban kiadott első kutatás óta 152 százalékkal növekedett, a márkák tekintetében pedig az innovatív, fogyasztóközpontú technológiai vállalatok számának növekedése jellemzi, amelyek hatalmas eléréssel és márkaépítő erővel bírnak.

További érdekesség, hogy a 2017-es BrandZ top 10 márkáinak értéke (1420 milliárd dollár) majdnem annyit tesz ki, mint a 2006-os teljes top 100-as lista (1440 milliárd dollár), a márkaérték pedig 249 százalékkal növekedett, szemben a teljes top 100 152 százalékos növekedésével.

A 2017-es lista arra is rámutatott, hogy az egyensúly a fogyasztói technológiai márkák felé mozdult el, amelyek ökoszisztémái sokféle igényre kínálnak megoldást, és teszik egyszerűbbé a hétköznapokat. A top 100-as lista teljes márkaértékének több mint felét technológiához kötődő márkák teszik ki (beleértve a távközlést és az online kiskereskedőket), szemben ezek 2016-ban tapasztalt egyharmados arányával. Ezek a márkák 16 százalékkal növekedtek a legutóbbi évben, szemben a nem technológiához kötődő márkák 4 százalékos növekedésével.

Az új belépők is a technológiai kötődésűek

A top 10 márka közül 9 kötődik a technológiához, akárcsak a 7 új listatag: az XFinity, a YouTube, a Hewlett Packard Enterprise, a Salesforce, a Netflix, a Snapchat és a Sprint, melyek idén először kerültek be a top100-ba.

Erős kategória a kereskedelem

A leggyorsabban növekvő kategória a retail (kereskedelem) szektor volt. Ennek összértéke 14 százalékkal növekedett az utóbbi 12 hónapban, olyan e-kereskedelmi márkákkal az élen mint az Amazon és az Alibaba, amelyek, mint sok eredendően internetes cég, folyamatosan bővítik értékesítési csatornáikat offline üzlethelyiségekkel. Összességében a kizárólag online kiskereskedők értéknövekedése 388 százalékkal nőtt 2006 óta, míg a hagyományos kiskereskedők értéke 23 százalékkal csökkent. A technológia kategória 13 százalékkal nőtt, míg a gyorsétterem volt az idei év leggyorsabban növekvő szektora (+7 százalék), amelynek vezető márkái friss élelmiszereket, gazdaságos menüket és olyan fogyasztói újításokat vezettek be, amelyek növelik a fogyasztók márkaélményét.

Amerikai márkák a legerősebbek

Régiók tekintetében elmondható, hogy 54 márkával és 71 százalékos márkaérték részesedéssel az USA dominálja a top 100-as listát. Az utóbbi évben az amerikai márkák 12 százalékkal növekedtek, szemben a világ többi részéről származók 1 százalékos csökkenésével. Ez alól Kína jelenti a kivételt, ahol állami tulajdonú vállalatok nélkül 11 százalékos volt a teljes márkanövekedés.

A Shell a leggyorsabban növekvő B2B márka

A top 20 B2B (business-to-business, azaz vállalatoknak dolgozó) márka értéke 11 százalékkal növekedett. A Microsoft megtartotta első helyezését 10 százalékkos növekedésével és 143,2 milliárd dolláros értékével, míg a Shell lett a leggyorsabban növekvő B2B vállalat, 23 százalékkos növekedéssel és 18,3 milliárd dolláros értékkel. A lista eredményei azt is bizonyítják, hogy mivel a digitális világ átfedést teremt az üzleti és a fogyasztói környezet között, a határ a B2B és a B2C szektor között kezd eltűnni, létrehozva a B2H (Business to Human) márkákat.

A BrandZ – A legértékesebb globális márkák Top 10-es listája, 2017

Helyezés 2017

Márka

Kategória

Márkaérték 2017

(milliárd dollár)

Márkaérték változás

Helyezés 2016

1

Google

Technológia

245,581

+7%

1

2

Apple Technológia

234,671

+3%

2

3

Microsoft Technológia

143,222

+18%

3

4

Amazon Retail

139,286

+41%

7

5

Facebook Technológia

129,800

+27%

5

6

AT&T

Telekommunikáció

115,112

+7%

4

7

Visa Payments

110,999

+10%

6

8

Tencent Technológia

108,292

+27%

11

9

IBM Technológia

102,088

+18%

10

10

McDonald’s Gyorsétterem

97,723

+10%

9

Még néhány főbb trend a lista alapján

  • A fogyasztók szeretnek egy márkától több mindent is igénybe venni, például ugyanonnan vásárolni online vagy tévét nézni), illetve a fogyasztók egyre több eszközt használhatnak. Ez a kényelem lehetővé teszi a legerősebb márkák számára, hogy minimalizálják annak kockázatát, hogy a fogyasztók másik márkát választanak.
  • Az új márkák egyre inkább globálisak, lehetővé téve a gyors növekedést.
  • A hagyományos nem technológiai márkák is egyre inkább technológiai alapokra helyezik a működést  a fogyasztók érdeklődésének és elkötelezettségének fenntartása, növelése érdekében A kategóriájában leggyorsabban növekvő Adidas például bevezette a 3D nyomtatást cipőgyártásra, míg a Domino’s Pizza gyorséttermi márka valós idejű rendelés nyomon követést kínál vásárlói részére.
  • Egyre fiatalabb a top 100 márka. Egy márka átlagos életkora jelenleg 67 év, holott 2006-ban még 84 év volt az átlag. Ez is tükrözi a legújabb technológiai márkák belépését és az új kínai márkák megjelenését.
  • Azok a márkák, amelyek megmutatják, hogyan teszik jobbá fogyasztóik életét (például a Huawei és a Toyota), átlagosan háromszor jobban növekedtek az elmúlt 12 évben
  • A hatékony kommunikáció előnyt jelent a márka számára. A lista top első harmadában szereplők (köztük a McDonald’s és a L’Oréal Paris) értéke az erős kommunikációnak köszönhetően 196 százalékkal nőtt, szemben az utolsó harmad 47 százalékos növekedésével. Ez annak köszönhető, hogy sikeresen használták a gyakorlatban azokat a tulajdonságaikat, amelyek jól megkülönböztethetővé teszik őket más márkáktól.

A fogyasztóközpontú technológia újraírta az elvárásainkat, így most már magától értetődőnek tartjuk, hogy a termékek, szolgáltatások, eszközök és tartalmak azonnal a rendelkezésünkre állnak. Ezek a márkák nagy rugalmasságot mutatnak – magabiztosan és kényelmesen mozognak új területeken és új kategóriákban is, hogy fejleszthessék és kiterjeszthessék fogyasztói bázisukat.

– tette hozzá az eredmények kapcsán Doreen Wang, a Kantar Millward Brown BrandZ kutatásának globális vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik