Tech

Mémnek indult, végül bárkinek lehet majd xboxos hűtője

Microsoft
Microsoft

Nagyban zajlik az idei E3 konferencia, ahol a Microsoft megmutatta azt is, mi a következő Xbox márkához kapcsolódó új terméke – nem az, amire sokan elsőre gondolnának. Most nem egy konzol, inkább egy konzulszerű dolog mutatkozott be, az Xbox Mini Fridge, ami mint a neve sejteti, egy minihűtő.

A berendezés különlegessége, hogy külsőre egy Xbox Series X konzolra hasonlít, jobban mondva valójában épp az a vicc a dologban, hogy az eszköz megjelenésekor sokan valóban azzal viccelődtek, hogy az leginkább egy hűtőre hasonlít. A mém nyomán a Microsoft aztán legyártott pár méretes, valódi hűtőszekrényt, amiből aztán pár kisebb példány is készült, ebből még Dwayne „Szikla” Johnsonnak is jutott egy. Hogy a minihűtő kereskedelmi forgalomba kerül végül, annak eredménye, hogy az Xbox marketinges vezetője megígérte a netezőknek, hogy ha megnyernek egy közönségszavazós Twitter-versenyt, akkor bárki vásárolhat belőle magának.

A termékről túl sok mindent nem árultak el a redmondiak, a rövidke videóban mindenesetre elhangzik, hogy „Xbox and Chill”. Eddig annyit tudni, hogy 12 doboz ital fér el benne, és valamikor az ünnepek környékén lesz kapható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik