DeFodi Images via Getty Images
Tech

Gyorsabb, vékonyabb Apple Watch jöhet idén

Egy ideje hallani róla, hogy az Apple idén bemutatja okosórájának új generációját. Az Apple Watch Series 7 nem csak gyorsabb lesz elődjénél, de a kijelző terén is előrelépés várható – írja az Apple Insider. Ugyan eddig több helyről lehetett hallani egy tartalmasabb dizájváltásról (az óra formája 2015 óta nem változott lényegesen), a Bloomberg szerint főleg a teljesítményen és a képernyőn lesz a hangsúly, külső terén mindössze egy vékonyabb káva várható. Nagy rá az esély, hogy a korábban emlegetett vércukorszint-mérő funkció sem kerül bele a hetes számozású órába.

A lap értesülései szerint jövőre viszont jöhet egy kifejezetten extrémsportolóknak szánt kiadás, ami strapabíróbb kialakítással bír, ez a modell az „Explorer”, vagy az „Adventure” utótagot kaphatja. A források beszélnek továbbá egy új belépőszintű, megfizethetőbb alapmodellről, ami valamikor jövőre jelenik meg.

Tavaly év végén a Techradar szúrta ki, hogy az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatalához (USPTO) benyújtott dokumentumok szerint a cupertinóiak nem csak TouchID-s ujjlenyomat-olvasót, de kijelző alá épített kamerát is adnának az Apple Watch 7-nek. Az ujjlenyomat-olvasó az Apple Watch bekapcsoló-gombjában kapna helyet, és az eszköz feloldásához, valamint a felhasználó hitelesítéséhez lehetne használni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.