Tech

Gyűlöletkeltő posztok miatt büntettek meg négy francia fiatalt

Chesnot/Getty Images
Chesnot/Getty Images

Kétnapos állampolgársági képzésre ítélt szerdán kiegészítő büntetésként a párizsi büntetőbíróság négy fiatalt, akik a Twitteren gyűlöletkeltő üzeneteket tettek közzé a kínai közösséggel szemben – írja az MTI.

Az ügy 2020. október 28-án kezdődött, amikor a francia kormány második alkalommal hirdetett ki országos lezárását a koronavírus-járvány miatt. Aznap a Twitteren számos gyűlöletkeltő felhívás jelent meg kínaiak ellen, akiket azzal vádoltak, hogy ők terjesztették el a vírust a világban.

A francia igazságszolgáltatás négy, 19 és 25 év közötti twitterezőt bűnösnek mondott ki nyilvános provokáció bűntettében, amiért szándékosan sértettek meg embereket a származásuk miatt. A párizsi büntetőbíróság mindegyiküket 250 eurós összeg megfizetésére kötelezte a hét felperesnek, valamint ezer eurós kártérítést is be kell fizetniük.

Ez az első alkalom, hogy a párizsi ügyészségen belül a közelmúltban létrehozott internetes gyűlöletkeltés elleni küzdelemért felelős nemzeti részleg kezdeményezésére elítéltek embereket”

– mondta az AFP hírügynökségnek Soc Lam, a franciaországi fiatal kínaiak egyesületének ügyvédje. A szervezet a per egyik felperese volt. Az ügyvéd szerint a büntetések ugyanakkor „nagyon enyhék és jelképesek”, és „egyeseket arra ösztönözhet, hogy újrakezdjék”. Az ítélet viszont jelzésértékű minden gyűlölködő internetezőnek abból a szempontból, hogy bármikor a bíróságon találhatják magukat – vélte az ügyvéd.

A négy elítéltnek korábban nem volt dolga a rendőrséggel, egy embert felmentett a bíróság. A márciusi tárgyaláson mindannyian tagadták a gyűlöletkeltés vádját. Az egyik 21 éves mérnökhallgató gyanúsított azt mondta, hogy „egyszerűen elege lett, amikor meghallotta, hogy ismét országos lezárás lesz”.

Arra a kérdésre, hogy az utcán is kiabálta volna-e mindazt, amit leírt, azt válaszolta: „nem, mert az utcán tudom, hogy az emberek meghallják, amit mondok, és azzal megsérthetem őket” – mondta a diák a bíróságon. Arra a kérdésére is nemmel válaszolt, hogy rasszista-e. „Amit leírtam, nem gondolom valójában, de most már értem, hogy rasszista jellegű” – hangsúlyozta.

A nyomozásnak köszönhetően több, névtelenül gyűlöletkeltő üzeneteket publikáló Twitter-fiók tulajdonosát megtalálta a rendőrség, köztük azt az öt embert, akik bíróság elé kerültek. További négy embernek, akik a közzététel időpontjában kiskorúak voltak, egy későbbi időpontban a kiskorúak bírósága előtt kell felelniük.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik