Tech koronavírus

Megszaporodtak a magyar oldalak a koronavírus hatására

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

A koronavírus hatására jelentősen több magyar készített weboldalt, így 2020-ban 23 százalékkal több .hu végződésű domaincímet regisztráltak, mint 2019-ben –  írja a Rackhost bejegyzésében az InterNetX globális domain jelentése alapján.

Ez annak fényében nem meglepő, hogy a gazdaság az online jelenlét felé tolódott, és megnőtt az érdeklődés az online áruházak, szolgáltatások iránt. Ez magával hozta azt is, hogy a korábban nem túl erős internetes jelenléttel rendelkező cégek is weboldalaknak is szükségük lett egy honlapra.

A 2021-es adatok szerint a növekedés nem áll meg, ha adott évek első harmadát vizsgáljuk: 2019-ben még 35904 .hu domaint regisztráltak ezen időszak alatt, 2020-ban 39909-et, míg 2021-ben 47273 db-ot, ami 18 százalékos növekedést jelent az előző, 32 százalékos növekedést pedig a két évvel ezelőtti számokhoz képest.

A számok alakulásán lekövethető a koronavírus egyes hullámainak alakulása is hazánkban. Míg tavaly márciusban és áprilisban növekedtek a  regisztrációk a vírus megjelenésének és az online világ felé fordulás hatására, addig az idei év első négy hónapjai csökkenő tendenciát mutatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik