Razer
Tech

A Razer piacra dobja a világítós okosmaszkot

A Razer a Las Vegas-i CES alkalmából mutatta meg többször használatos Project Hazel okosmaszkját akkor még koncepcióként, tehát csak demózta, hogy mit hozna ki egy ilyen eszközből. Akkor azt is közölték, hogy az egészségügyi hatóságok engedélyeire is szükség van, mielőtt kaphatóvá válhat a különleges felszerelés. A cég vezére, Min-Liang Tan nemrég osztotta meg a hírt egy interjúban, hogy a Project Hazel tömeggyártásba kerül, igaz pontos árat és megjelenési dátumot még nem árult el.

Gyakorlatilag egy N95-ös orvosi besorolású légzésvédelemmel ellátott darabról van szó, a gamereknek szánt termékeiről ismert cég értelmezésében. A gyártó állítása szerint a Project Hazel magas baktériumszűrési hatásfokú (BFE) Smart Podjai a levegőben szálló részecskék legalább 95 százalékát kiszűrik, emellett pedig nagy folyadék ellenállósággal rendelkeznek.

Mivel a maszk átlátszó kialakítású, így viselőjének arckifejezései láthatóak a környezete számára, a sötétben is, mivel automatikusan aktiválódó belső LED-világítást kapott. A tiszta beszédet pedig a Razer VoiceAmp technológiája biztosítja, ami egy beépített mikrofont, valamint egy erősítőt használ a felhasználó beszédének hangosításához.

Az eldobható maszkok miatt keletkező hulladékmennyiség csökkentése céljából a Project Hazel okosmaszk cserélhető és újratölthető korong-szellőzőket használ, amelyek a kétfunkciós, vezeték nélküli, UV-fényű belsővel rendelkező gyorstöltő dobozba helyezéssel kényelmesen fertőtleníthetők a baktériumoktól és a vírusoktól. Jelzőfények mutatják a töltöttségi szintet, teljes töltöttséggel egy egész napig bírja.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.