Hannibal Hanschke-Pool/Getty Images
Tech

Technokirállyá koronázta magát Elon Musk

Az amerikai tőzsdefelügyeletnek (SEC) benyújtott legutóbbi dokumentumok alapján Elon Musk úgy döntött, hogy már nem akarja ügyvezetőnek (CEO) hívatni magát a Teslánál, helyette egy olyan titulust adott magának, amire titokban minden elektronikus tánczenére pörgő házibulizó vágyhat a szíve mélyén:

ő Tesla technokirálya (Technoking of Tesla).

Természetesen Musk feladatai és kötelezettségei ettől még nem alakulnak át, minden megy tovább, ahogy eddig.  A Tesla pénzügyi vezetője, Zach Kirkhorn pedig vélhetően a bitcoinos nagy fogások nyomán már „coinmester” (Master of Coin) – tudósított a BBC a változásokról.

A napokban azonban más is történt a Tesla házatáján, ennél kellemetlenebb dolog: Chase Gharrity befektető beperelte a technokirályt, akit azzal vádol, hogy a Twitteren folyamatosan félrevezető posztokat oszt meg követőivel a cég pénzügyi helyzetéről. Erre konkrét példa egy tavalyi bejegyzés, amiben Musk egyszerűen csak annyit írt, hogy szerinte a „Tesla részvényeinek véleménye szerint túl magas az ára”.

Ennek hatására a cég piaci értéke 13 milliárd dollárt csökkent, aminek a befektetők itták meg a levét.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.