Tech

Elkészítették a marsjáró landolási helyének 3D-s képét

NASA/JPL-Caltech
NASA/JPL-Caltech

Elkészítették a Perseverance marsjáró landolási helyének háromdimenziós képét a Joanneum Research osztrák tudományos intézet kutatói – írja az MTI. A szakértői csoport számára egy videót is készítettek, amit egyelőre még nem mutatnak be a nyilvánosságnak – árulta el Gerhard Paar, a képelemzéssel és mérési rendszerekkel foglalkozó csoport munkatársa.

A grazi szakértők a hét elején kapták meg az első fotókat, melyeket a marsjáró „árbocán” két méter magasan elhelyezett Mastcam-Z kamerarendszere készített.

Nagyon örülünk, hogy egyből működött. Az adatokat azonnal ki tudtuk értékelni és bemutatni”

– mesélte ennek kapcsán Paar.

A szakértő és munkatársai a sztereokép minden egyes képpontját háromdimenzióssá alakították, ezekből úgynevezett texturált pontfelhőket, valamint vizualizációkat hoztak létre. Így született meg a videó, amely egy átrepülést szimulál és láthatóvá teszi a rover körüli vidék elemeit. Mintegy 200 képet elemeztek a kétperces videó elkészítéséhez. A felvételen látható a landolási helyszín környezete, időközben pedig beérkeztek további felvételek is, melyeken már a horizont is a kamera látószögébe került.

Az osztrák csapat, melynek a virtuális valósággal és vizualizációval foglalkozó bécsi kutatóközpont (VRVis) is tagja, a háromdimenziós képet eljuttatta a Mastcam-Z tudományos csapatának. Az általuk kifejlesztett eszköz lehetővé teszi a Mars felszínének interaktív megfigyelését és geológiai értelmezését.

Az egytonnás, hatkerekű Perseverance több mint 470 millió kilométer megtétele után múlt csütörtökön landolt a Marson a 250 méter mély Jezero-kráterben. A tervek szerint egy teljes marsi évig – 687 földi napig – dolgozik majd a bolygón, ahol a mikrobiális élet nyomai után kutat.

Das #Marsabenteuer geht weiter. Gerhard Paar, unser Experte am Institut #DIGITAL, erhielt Anfang der Woche die ersten…

Közzétette: JOANNEUM RESEARCH – 2021. február 26., péntek

Ajánlott videó

Olvasói sztorik