Tech

Elektromos járművekben is gondolkodhat a Huawei

Getty Images
Getty Images

A kínai Huawei elektromos járműveket tervez készíteni a Huawei márka alatt, az első modellek már  idén piacra kerülhetnek – állította több forrás is a Business Insidernek. A lap szerint ez a döntés is szemlélteti, hogy a kínai telekommunikációs óriáscég új területeken próbálkozik, miután az Amerikai Egyesült Államok szankcióinak hatására jelentősen gyengült pozíciójuk az okostelefon-piacon.

A források szerint a Huawei Technologies az állami tulajdonú Changan Automobile-lal és más autógyártókkal folytat tárgyalásokat az elektromos modellek legyártásával kapcsolatban. Szóba jöhet még a pekingi BAIC Group BluePark New Energy Technology is.

A cég szóvivője ezzel ellenben azt nyilatkozta a lap megkeresésére, hogy ők nem autógyártók, de infokommunikációs technológiákon keresztül szeretnék lehetővé tenni OEM-ek számára, hogy jobb járműveket készíthessenek.

A BBC nemrég arról számolt be, hogy a Huawei az állattenyésztésben és a bányászatban is talált olyan partnereket, akik az általa fejlesztett technológiákat hasznosítják. A sencseni cég láthatóan próbál több lábon állni és szélesíteni a bevételi források körét, nagyobb fókuszt kapnak a felhőalapú szolgáltatások és a viselhető eszközök is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik