Tech

Disznófarmok felé fordult a Huawei

Getty Images
Getty Images

Az amerikai kereskedelmi minisztérium 2019 májusában tette fel a Huaweit és leányvállalatait arra a feketelistára, amelyen az Egyesült Államok nemzetbiztonságára vagy külpolitikai érdekeire potenciális veszélyt jelentő cégek szerepelnek. Ezek a vállalatok az amerikai kormányzat engedélye nélkül nem vásárolhatnak alkatrészeket vagy technológiát amerikai cégektől. Így a kínaiak több fontos komponenshez sem jutnak hozzá, és az okostelefon-eladások is lelassultak: 2020 utolsó negyedévében 42 százalékkal estek vissza a globális eladási számok az előző év azonos időszakához képest, jórészt a mikrocsipekhez való korlátozott hozzáférés miatt.

A sencseni cég láthatóan próbál több lábon állni és szélesíteni a bevételi források körét, nagyobb fókuszt kapnak a felhőalapú szolgáltatások és a viselhető eszközök. A BBC beszámolója szerint a Huawei az állattenyésztésben és a bányászatban is talált olyan partnereket, akik az általa fejlesztett technológiákat hasznosítják.

Kína élen jár a sertéstenyésztésben, az országban található a világ összes élő disznójának fele. A nagy hagyományokkal rendelkező ipar látható modernizáción megy keresztül az években: mesterséges intelligenciával támogatott szoftverekkel és érzékelőkkel vizsgálják az egyedek fejlődését és állapotát, amivel az esetleges fertőzések is időben kiszúrhatók. Még ijesztőbb, hogy arcfelismeréses szoftverek segítségével a különböző malacok egyenként beazonosíthatók, akiknek a súlyát, mozgását, étrendjét követik. A Huawei ehhez szolgáltat technológiát, de Kínában a JD.com és az Alibaba is dolgozik együtt disznótenyésztőkkel.

A Huawei közleménye szerint az állattenyésztés az egyik látványos példája annak, hogyan lehet a tradicionális iparokat modernizálni infokommunikációs technológiák segítségével.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik