Tech

Mianmari puccs: a Facebook letiltotta a hadsereg oldalait

AFP
AFP

A Mianmart irányító junta és a hadsereghez köthető vállalatok összes oldalát letiltotta a Facebook, a nagy kék közösségi oldalon és az Instagramon egyaránt. A közösségi szolgáltatásokat üzemeltető cég csütörtökön a február elsejei katonai puccsal és az azt követő erőszakhullámmal és jogsértésekkel indokolta a döntést. Hasonlóan járnak el minden olyan oldallal, amelynek köze lehet a délkelet-ázsiai ország hadseregéhez – írja az MTI.

A junta a puccs óta többször megsértette az oldal közösségi szabályzatát is – szögezte le közleményében a Facebook. A katonaság egyelőre nem kommentálta a bejelentést. Vasárnap a Facebook már elérhetetlenné tette a hadsereg információs oldalát, amely az indoklás szerint erőszakot szított.

A Facebook 2018-ban rosszindulatú tartalmak megosztása miatt tiltotta le a hadsereg főparancsnoka, Min Aung Hlaing profilját, a novemberi mianmari választások előtt pedig több száz, a katonasághoz köthető fiókot szüntetett meg.

A mianmari hadsereg február első napján, az új parlament megalakulása előtt pár órával vette át a hatalmat, és letartóztatta az országot vezető politikusokat, köztük a Nobel-békedíjas Aung Szan Szú Kjí államtanácsost és Vin Mjin államfőt. A katonaság arra hivatkozott, hogy a kormány nem vette figyelembe a novemberi választásokkal kapcsolatos panaszait. A választáson Aung Szan Szú Kjí pártja, a Nemzeti Liga a Demokráciáért (NLD) elsöprő győzelmet aratott.

A puccs óta, a kihirdetett rendkívüli állapot ellenére, rendszeresek a tömeges tiltakozások Mianmarban. Az erőszakba torkolló demonstrációknak a hivatalos közlés szerint három halálos áldozata van, a Politikai Foglyokat Támogató Egyesület (AAPP) nevű mianmari jogvédő szervezet szerint azonban legalább nyolcan vesztették életüket, beleértve egy 26 éves férfit is, aki őrizetben halt meg, mert nem látták el a tüntetésen szerzett lőtt sebét. Az AAPP összesen 726 őrizetbe vett emberről tud, akik közül eddig 62-t engedtek szabadon.

Csütörtökön ismét demonstrációkról adtak hírt Rangunból, ahol a hatóságok megpróbálták megakadályozni a tüntetésekre igyekvő diákokat abban, hogy elhagyják a kampuszokat. Helyszíni beszámolók szerint körülbelül ezer, a hadsereggel szimpatizáló ember gyűlt össze Rangun belvárosában, összecsaptak a hatalomátvétel ellen tiltakozókkal, megtámadták a helyszínről tudósító riportereket és fotósokat is.

Kapcsolódó
Elnyomó hatalmak tényleg lekapcsolják olykor az internetet
A mianmari puccsot követően az országban lekapcsolták az internetet, idehaza is volt NER-szakértő, aki szerint ez a megoldás.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik