Jó ideje nem titok, hogy Jeff Bezost és Elon Muskot erősen foglalkoztatja az űrturizmus gondolata, de nem így van ezzel Bill Gates, akit nemrég arról faggattak, mi a véleménye a Mars kutatására irányuló projektekről. A Microsoft-alapító Kara Swisher „Sway” című podcastjében fedte fel, hogy a fent említett két sikeres vállalkozóval ellentétben ő nem igazán „marsos ember”. Szerinte a rakéták nem oldják meg a legnagyobb problémáinkat, melyek közül az egyik legégetőbb a klímaválság. Erről mostanában azért beszél sokat Gates, mert egy új könyvet írt a témáról.
Hozzátette: amit Elon Musk az elektromos autózás terén csinál, az nagyban hozzájárul ennek a célnak az eléréséhez, sőt, az egyik legjelentősebb erőfeszítés, és Muskot nem szabad alábecsülni. Hogy érdemi változás történjen, ahhoz viszont át kell gondolni a bányászat, a cementipar és a húsipar jelenlegi működését is.
A Microsoft-alapító úgy gondolja, hogy az űrutazás helyett ajánlatosabb lenne a Föld lokális problémáira figyelni, a már említett klímaválságon túl a fenyegető betegségekre is. Ahogy ő fogalmazott: abból a pénzből, amit rakétákra lehet költeni, inkább kanyaró-vakcinákat venne.