Tech

Okostelefonja buktatta le a férfit, aki otthon gyilkolta meg a feleségét

Getty Images
Getty Images

16 év börtönre ítéltek egy alabamai férfit, aki 2018-ban meggyilkolta saját feleségét. Jeff West ítélet meghozásában meghatározó szerepet játszott okostelefonja is, pontosabban az általa használt egyik egészségügyi alkalmazás.

West a bíróságon azt hazudta, hogy amikor felesége, a 42 éves Kat West életét vesztette, ő éppen az ágyukban aludt, körülbelül 22:30-kor hajtotta nyugovóra fejét. Ennek mondtak ellent a fitneszalkalmazás által gyűjtött adatok, melyek arról tanúskodtak, hogy a férfi 23:03 és 23:10 közt 18 lépést tett meg.

Ugyan ez előfordulhatott volna mondjuk alvajárás miatt is, Stephen Boudreau igazságügyi orvosszakértő is rácáfolt a férfi állítására. A szakértő szerint egyértelmű, hogy a nő halálát egy, a fejét ért ütés okozta, teljességel kizárható, hogy egyszerűen csak elesett volna.

Korábban már volt rá példa, hogy egészségügyi app, vagy aktivitásmérők adatait is bizonyítékként használta fel a bíróság. 2016 szeptemberében holtan találták Myrna Nilssont adelaide-i otthonában, melynek körülményeivel kapcsolatban menye hazudott. A halott okosórájának adatai bizonyították, hogy menye csak kitalálta a történetet, miután megölte anyósát.

2017-ben pedig egy több mint egy éve húzódó gyilkossági ügyet lendített előre egy Fitbit fitneszkarkötő, ami arról árulkodott, hogy az egyik vallomás időrendileg problémás, az óra adatai alapján tudták végül rekonstrulálni a nyomozók a történések valódi láncolatát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik