Tech

Ismét börtönre ítélték a Samsung örökösét

Ed JONES / AFP
Ed JONES / AFP

Vesztegetés miatt két és fél év börtönbüntetésre ítélte a szöuli felsőbíróság hétfőn Li Dzse Jongot, a Samsung Electronics alelnökét, a vállalat tényleges vezetőjét és örökösét – írja az MTI. Az ítélet után az 52 éves Li várhatóan visszatér ugyanabba a szöuli börtönbe, ahol három-négy évvel ezelőtt töltötte büntetését.

Lit azzal vádolták az újratárgyalt fellebbviteli perben, hogy megvesztegette Pak Gun Hje volt államfő bizalmasát és tanácsadóját, Csoj Szun Szilt, hogy a kormány engedélyével zökkenőmentesen megszerezhesse az ellenőrzést a Samsung csoport felett. Az ügylet után Li apja örökébe lépve gyakorlatilag a cég vezetője lett. A 2017-ben kezdődött, és több jogi fordulatot megélt perben az ügyészség azzal vádolta, hogy 29,8 milliárd von (8,2 milliárd forint) kenőpénzt fizetett ezért. A korrupciós ügy miatt Pak Gun Hjet 2017-ben a parlament és az alkotmánybíróság elmozdította a hatalomból, majd több perben kenőpénz elfogadásáért, hatalommal való visszaélésért, kényszerítésért, hűtlen kezelésért összesen 32 évi börtön- és súlyos pénzbüntetésre ítélték.

Li hét napon belül fellebbezhet a szöuli felsőbíróság által hozott ítélet ellen a legfelsőbb bírósághoz, de jogi szakértők szerint aligha számíthat sikerre.

Li Dzse Jong, akit a nyugati üzleti világban Jay Y. Lee-ként ismernek, a fia a tavaly októberben 78 éves korában elhunyt Li Kun Hinek, aki a Samsung elnöke volt, és unokája a cégalapító Li Bjung Csulnak. Dél-Koreában sok bírálat érte a Samsungot a dinasztikus, klánszerű vállalatvezetés miatt. A társadalmi nyomás miatt Linek tavaly májusban fogadkoznia kellett, hogy nem fogja átadni a cég vezetését a gyerekeinek.

Li Dzse Jongot 2017-ben öt év börtönbüntetésre ítélték mert 8,9 milliárd vonnal támogatta Csoj lányának lovasedzéseit, és adakozott a Csoj családja által működtetett, sporttevékenységgel foglalkozó alapítványnak. Li egy év után szabadult, mivel a fellebbviteli bíróság megfelezte, és letöltendőről feltételes börtönbüntetésre változtatta az ítéletet, lehetővé téve, hogy végezhesse munkáját a Samsung élén.

Lit a hétfői ítélethozatal után letartóztatták, és most vissza kell vonulnia ugyanabba szöuli külvárosi börtönbe, amelynek már foglya volt. Előtte át kell esnie koronavírusteszten. Ha pozitív lesz a gyorsteszt, akkor egy egészségügyi központban fogják kezelni, ha pedig negatív, akkor három hetet kell eltöltenie karanténban egy öt négyzetméteres magánzárkában, majd utána újra tesztelni fogják. A börtönszigor feltehetően kapcsolatba hozható azzal, hogy egy másik dél-koreai börtönben járvány tört ki, ezernél többen kapták el a koronavírus-fertőzést, az igazságügyi minisztérium pedig sok bírálatot kapott amiatt, hogy helytelenül kezeli a büntetés-végrehajtási intézményekben a járványhelyzetet.

A hétfői összesítés szerint Dél-Koreában a járvány kezdete óta 72 729-en kapták el a fertőzést, és 1264-en haltak bele a vírus okozta Covid-19 szövődményeibe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik