Tech

Napelemes távirányítóval érkeznek a Samsung új tévéi

Január 11-én kezdődik a CES kütyüexpó (amit ezúttal csak virtuális formában tartanak meg), és ehhez igazodva, az elmúlt évek hagyományainak megfelelően a Samsung már az esemény előtt bemutatta a legújabb televízióit és az új készülékekkel érkező innovációit. A január 6-án tartott online bemutató egyik legnagyobb dobása a dél-koreai gyártó új, Neo QLED névre hallgató kijelzőtechnológiája volt, ami először a 8K-s QN900A és a 4K-s QN90A modelljeiben kap helyet.

Ezen készülékeknél a képernyő fényforrásai már az úgynevezett Quantum Mini LED-ek, amik a hagyományos LED-ek 1/40-ed részét teszik ki. A fény eloszlatásához használt lencse és a LED rögzítésére használt alkatrészek helyett az új kijelző hihetetlenül vékony mikrorétegekből épül fel, amik rengeteg apró LED-del vannak feltöltve. Ezek finom és pontos vezérelhetők, megszüntetve az elmosódást, kiváló képminőséget biztosítva. A Neo QLED 4096 lépésben növeli a fényerőskálát 12 bitesre, ezzel a sötét területek sötétebbek, a világos területek pedig még fényesebbek lesznek, ami még pontosabb HDR-megjelenítést eredményez. Emellett a Neo QLED modellek nagyteljesítményű, továbbfejlesztett felskálázásra képes processzorral rendelkeznek: a gyártó szerint a chip képes a különböző tartalmakat bemeneti minőségtől függetlenül 4K és 8K képkimenetre optimalizálni. Ehhez akár 16 különféle neurális hálózati modellt használ, ezek mindegyike az MI felskálázásra és a mélytanulás (deep learning) technológiára épül.

neo qled
Samsung Neo QLED okostévé.

A 8K-s Neo QLED Infinity One kialakítással érkezik, ami szinte teljesen kávamentes képernyőt jelent, és újdonság a Slim One Connect Box kábelkezelő rendszer, ami akár a TV hátuljához is csatlakoztatható, így könnyebb telepítést és még kifinomultabb megjelenést tesz lehetővé. Ami pedig a hangrendszert illeti: a 8K-s készülék tudja az Object Tracking Sound (OTS) Pro technológiát, aminél a hang követi az objektumok mozgását a képernyőn, illetve adott a SpaceFit Sound is, ami elemzi a készülék fizikai környezetét, és ahhoz illeszkedő hangot bocsát ki.

A Neo QLED mellett a Samsung megvillantotta az otthonokba szánt Micro LED portfólióját is: a 110 és 99 hüvelykes, illetve ennél kisebb modellek az év végéig folyamatosan kerülnek a piacra. A tévékben található mikrométeres LED-ek mellett nincs szükség a hagyományos kijelzőkben használt háttérvilágításra és színszűrőkre, a készülék maga állítja elő a fényt és a színeket a pixelstruktúrán keresztül. A 24 millió egyedileg irányított LED-nek köszönhetően a képminőség lenyűgöző, ehhez 99,99 százalékos kijelző-test arányú, Monolit Dizájn társul, továbbá adott a beépített Majestic Sound hangrendszer, ami 5.1 térhangzást nyújt külső hangszóró nélkül.

Samsung Micro LED okostévé.

Érkezik továbbá a képkereteket idéző The Frame 2021-es változata, a korábbinál keskenyebb kivitelben, még több testreszabási lehetőséggel – ami új, külön megvásárolható kereteket és állványokat jelent.  Ezen készülék esetében megújul az operációs rendszer részét képező Art Store is, ami 1400.nál is töb, gondosan válogatott műremekhez nyújt hozzáférést.

Az új készülékek bemutatása mellett a Samsung kitért továbbá arra is, hogy milyen innovációkkal igyekszik fenntarthatóbbá tenni a termékeit. Ilyen a fenntartható csomagolás: a gyártó kiterjeszti az ökocsomagolás programját a teljes 2021-es Lifestyle TV kínálatra és az új Neo QLED sorozat nagy részére. Ez a lépés akár évi 200 000 tonnányi csomagolóanyag újra felhasználását is elősegítheti. A vállalat emellett a szöveges és grafikai elemek minimalizálásával az olaj alapú tinta felhasználását és ezzel a keletkező hulladék mennyiségét is tovább csökkenti.

Samsung Napelemes, de USB-n keresztül is tölthető távirányító.

Érkezik továbbá a napelemes távirányító: a Samsung 2021-es tévéi közül több modell már ilyen, bel- és kültéri fénnyel vagy USB-n keresztül is tölthető kiegészítővel érkezik. A gyártó szerint ezzel a fejlesztéssel a következő hét évben várhatóan 99 millió AAA elemet spórolhatnak meg a felhasználók. A távirányító megalkotásához a Samsung továbbfejlesztette gyártási eljárásait, így ezen kiegészítők már 24 százalékban újrahasznosított műanyagból készülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik