Farkas Norbert / 24.hu
Tech

Hundub: gagyi Facebook-klón az új magyar közösségi oldal

Néhány hete startolt el a Hundub névre keresztelt magyar közösségi oldal, ami azon felhasználóknak igyekszik internetes menedéket nyújtani, akiknek – az új portál alkotói szerint – már elegük van a más közösségi felületeken tapasztalható véleménykontrollból, az érthetetlen letiltásokból és a következetlen cenzúrából. Habár a platform a Facebookkal szemben határozza meg magát, a regisztrálókat a Zuckerberg-birodalom gyenge másolata várja, ismerősök és értékelhető tartalom nélkül. De vannak egyéb gondok is.

A Hundub címét a böngészőbe beírva egy belépő felületre jutunk, ami kísértetiesen hasonlít a Facebook megoldására. Regisztrálni nagyjából két perc, kamu e-mail címmel, bármiféle visszaellenőrzés nélkül is tagokká válhatunk, az automatikus beléptetést követően pedig azonnal otthonosan érezhetjük magunkat, hiszen a magukat vidéki programozók baráti köreként és magyar civilekként jellemző alkotók lemásolták a legnagyobb közösségi oldal mostaninál eggyel korábbi külsejét, illetve a platform alapvető funkcióit.

hundub
Hundub Azonnal otthon érezhetjük magunkat.

„Lopni, megyünk lopni…”

Felül fut a kék csík a keresővel, a profilra, az ismerős jelölésekre mutató ikonokkal és az értesítéseket jelző csengővel. Középen ott a hírfolyam (vagy hírcsatorna, ezt még az oldalnak sem sikerült eldöntenie), balra pedig akad üzenetküldő, események, oldalak és csoportok listája, illetve van bevásárlóközpont, ahol adni/venni lehet. A tartalmak úgy oszthatók meg, mint a nagy kék óriáson: beilleszthetünk linkeket, tölthetünk fel képeket, és a fejlesztők szemrebbenés nélkül lemásolták a hangulat/tevékenység opciót is, ami Feeling néven fut. Utóbbi elég komikus egy hangsúlyozottan magyar közösségi oldalon, ahol jelenleg semmilyen más nyelv nem érhető el.

Hogy az alkotókat mennyire nem zavarta, hogy szemérmetlenül lopják a Facebook dizájnját, jól mutatja, amikor a posztokra adható reakciókra téved a kurzor. A felugró animált lehetőségek (lájk, szív, nevetés, csodálkozás stb.) egy az egyben lettek átemelve Zuckerbergéktől, csupán annyi az eltérés, hogy van egy hetedik, a többitől jelentősen elütő ikon is, ami a „Nagy Testvér biztos tiltana” névre hallgat. Ezt vehetnénk poénnak, de az oldal üzemeltetői komolyan gondolják, hogy ők az ellenállás a Facebook cenzúrájával szemben.

hundub
Hundub A „Nagy Testvértől” lopni persze nem bűn.

Ezt jelzi az is, hogy az alap profilkép mindenki esetében egy stilizált Guy Fawkes maszk, illetve a hivatalos Hundub oldal is rendre beszámol arról, hogy egyeseknek szúrja a szemét a szólásszabadság, és támadásokkal akarják ellehetetleníteni az – amúgy tényleg meglehetősen sokszor elérhetetlenné váló – oldalt. Ahogy az egyik poszt fogalmaz:

Értjük, hogy az amerikai Facebook akar mindent uralni, de mi hiszünk a szabad versenyben. Üzenjük a vádaskodóknak: Nem áll mögöttünk sem Orbán, sem Soros. Saját erőből és közösségi finanszírozással akarjuk működtetni a Hundubot. Magyar civilek vagyunk, akik nem akarnak közszereplők lenni, de akik mindent megteszünk azért, hogy legyen magyar közösségi hálózat is.

A fenti kijelentéseknek az kölcsönöz egyedi ízt, hogy a részben saját erőt vizionáló üzemeltetők Hundub Kereskedelmi és Szolgálató Kft. nevű cégének a jelek szerint egy közép-amerikai offshore paradicsomban bejegyzett másik vállalat, a Murmurati Limited a főtulajdonosa. A magyar civilekhez képest elég homályos tulajdonosi háttérről itt írunk:

Kapcsolódó
Köztartozások és felszámolások állnak a magyar Facebook-rivális hátterében
Kétes üzleti háttérrel startolt el az az új magyar közösségi oldal, amelyet a Facebook cenzúramentes hazai változataként ajánlott a kormányoldali közönség figyelmébe a Magyar Nemzet.

Úgynevezett szólásszabadság

Az oldal sokat ismételt fő tulajdonsága, hogy az üzemeltetők szerint más közösségi hálózatokkal ellentétben itt nincsenek meghatározva „védett csoportok”: bárki szidhatja a kormányt vagy az ellenzéket, mondhat bármit a koronavírusról vagy bármelyik kisebbségi vagy többségi csoportról. Az oldal a büntető törvénykönyvre hivatkozva tiltja az önkényuralmi jelképek használatát, illetve a bármilyen bűncselekményre felhívást, továbbá – a többi közösségi oldalhoz képest meglehetősen rövid és furán megfogalmazott felhasználási feltételeknél – arra kérik a regisztrált tagokat, hogy kerüljék a rendkívül erőszakos tartalmak megosztását, illetve a meztelenség, a szexuális tevékenységek propagálását.

Arról ugyanakkor nincs szó, ki és miképp ellenőrzi, hogy a felhasználók betartják-e felhasználási feltételeket.

A kusza és sebtében összedobottnak tűnő adatkezelési szabályzat szintén érdekes: böngészve az embernek olyan érzése támad, hogy csak muszájból készítették el, és a felhasználási feltételekhez hasonlóan nagy a valószínűsége, hogy hozzáértő jogász nem látta. Ezt erősíti az is, hogy cikkünk írásakor a Jogorvoslathoz való jog című bekezdésnél egy kipontozott e-mail cím van megadva, ahol jelezhetjük panaszainkat.

Hundub
Hundub Elég nagy az esélye, hogy ezt a szöveget jogász sosem látta.

A Hundub már 40 ezernél is több regisztrált felhasználóval rendelkezik, ami nem rossz teljesítmény ennyi idő alatt, közösségimédia-mércével viszont harmatos. A regisztrációt követően ismerősnek például csak szintén kíváncsi újságírókat tudtam bejelölni, akik semmit nem osztottak meg a hírfolyamban, így csupán annyi interakcióban volt részem, hogy kipróbáltam a chat funkciót, ami ha kicsit lassan is, de működött.

Értékelhető tartalom más forrásból sem érkezett. A csoportok és oldalak ugyan gombamód szaporodnak, de követővel egyáltalán nem vagy alig rendelkeznek, ennek megfelelően posztok is elvétve születnek egyelőre. A Hundub központi oldalán kívül eddig csak a Vadhajtások tudott nagyobb tömeget maga mellé verbuválni: 4500 felett jár a tagok száma, az ellenőrzött titulust kiérdemlő oldal kezelői pedig örömmel posztolják, hogy végre van egy hely, ahová ki lehet tenni szivárványos/kisbabás képeket „Stop! Buzi-propaganda!” szöveggel.

A Hundub „komolyságát” jelzi, hogy a Telex és Index nevű oldalak is megkapták az ellenőrzött státuszt. Noha ez vélhetőleg a Facebook és a Twitter hitelesítő pipájához hasonlóan azt hivatott jelezni, hogy tényleg az említett lapok szerkesztősége áll mögöttük, ez aligha van így. A napokban például mindkét oldalon megjelent ugyanaz a bejegyzés egy a Világhelyzete.com YouTube-csatornájára vezető linkkel. Ennek fényében talán nem túlzás kijelenteni, hogy

a Hundub nemcsak a „szólásszabadság”, de az álhírek és a tudatos félrevezetés melegágya is lehet, méghozzá a jelek szerint az üzemeltetők közreműködésével.

hundub
Hundub Konkurens lapok ugyanazzal a poszttal, ami nem is a saját oldalukra mutat. Gyanús.

A felhasználó ugyanakkor nemcsak azért nincs biztonságban, mert egy zavaros hátterű cég kezeli az adatait és a közzétett tartalmait, továbbá ellenőrizetlenül ömölhet rá minden az álhírektől a gyűlöletkeltő posztokig, de azért sem, mert a Hundub technikailag sem ér fel az ellenségként kikiáltott Facebookhoz. December 29-én egy IT-szakember hívta fel a figyelmet arra, hogy az oldalon nem volt kikapcsolva a könyvtárlistázási funkció, így a fájlstruktúrán keresztül minimális hozzáértéssel elérhetők voltak különböző adatok. Az amatőr hibát azóta orvosolták, de ez felveti a kérdést: vajon a Hundub mennyire felkészült a hozzáértőbb támadókkal szemben?

Van jövője?

Habár a Facebook alternatívájaként funkcionáló közösségi oldal ötlete egyáltalán nem az ördögtől való, a Hundub a jelenlegi formájában nem más, mint egy gagyi klón, ami a szólásszabadságot a zászlajára tűzve akar regisztrált felhasználókat toborozni.

A meglehetősen pofátlan másolásnál ugyanakkor fontosabb, hogy az új magyar közösségi oldal a jelek szerint komolyabb elvek, megfelelő infrastruktúra és bármiféle ellenőrzés nélkül, homályos tulajdonosi háttérrel szabadult rá a magyar internetre.

Ennek láthatóan már most is vannak haszonélvezői, azt azonban jelen pillanatban nehéz elképzelni, hogy a Hundub valós konkurenciát jelentene a Facebooknak vagy bármelyik nagyobb közösségi oldalnak. A magyar koppintás ronda, lassú, azt az érdeklődést sem bírja, ami az elmúlt napokban szakadt rá, és pusztán az elérhető funkciókat nézve a hangzatos és félreértett szólásszabadság ideán kívül semmi olyat nem kínál, ami okán érdemes lenne regisztrálni.

Persze jó eséllyel a felhasználók száma növekedni fog a következő időszakban, viszont a jelenlegi alternatívák mellett a tömeges átvándorlás csak álom, anélkül pedig egy ilyen platformnak nincs esélye a túlélésre – főleg úgy, ha az üzemeltetők akár egy percig is komolyan gondolták, hogy közösségi finanszírozásból akarják eltartani a portált.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.