Tech

Ezeket a mobilokat vásárolták legtöbben az elmúlt időszakban

Az IDC nemrég közzétett jelentése szerint az idei év harmadik negyedévében a Samsungnak sikerült eladnia a legtöbb okostelefont világszerte. A Canalys elemzőcég most hozzátette azt is, hogy pontosan mely modellek voltak a legkelendőbbek.

Nem meglepő mód az iPhone 11 volt a negyedév slágere (több mint 16 millió eladott darab), ezt követte második helyen a 2020-as iPhone SE, amiből több mint 10 milliót adtak el július és szeptember közt. A harmadik helyezett Samsung Galaxy A21 egyben az androidos mezőny legnépszerűbb eszköze lett, ezt követte a Galaxy A51. A dél-koreai gyártó Galaxy A31 és Galaxy A01 Core készülékei is helyet kaptak a listán, és jól látszik, hogy a Samsungnál nem éppen a csúcsmodelleket kapkodják leginkább a vásárlók, ellenben a középkategóriás modellek jól fogynak. A Xiaominak három helyet sikerült befoglalnia a top tízes listán, a Redmi Note 9 a hatodik helyig jutott, és felkerült még a Redmi 9 és a Redmi 9A is.

A részletes lista:

  1. iPhone 11
  2. iPhone SE 2020
  3. Galaxy A21s
  4. Galaxy A11
  5. Galaxy A51
  6. Redmi Note 9 / Redmi 10X 4G
  7. Redmi 9
  8. Galaxy A31
  9. Redmi 9A
  10. Galaxy A01 Core

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik