Tech

Ezek most a legerősebb androidos okostelefonok

A telefonok teljesítményének mérésére szakosodott AnTuTu ezúttal is nyilvánosságra hozta a legjobb teljesítményt nyújtó felsőkategóriás, androidos mobilok toplistáját, amin ezúttal az idei év októberében tesztelt modellek tíz legjobbja szerepel.

Nem meglepő mód a csúcsmodellek listájának első helyét az általunk is dícsért Huawei Mate 40 Pro foglalta el 685 339-as pontszámmal.  Ez az első olyan mobil, amiben az 5nm-es HiSilicon Kirin 9000 chipset dolgozik, és úgy tűnik, remekül tette a dolgát. A második és harmadik helyen a Snapdragon 865 lapkával dolgozó IQOO 5 Pro, illetve az IQOO 5 áll. Mérés terén nincs nagy különbség köztük: előbbi 663 979, míg utóbbi 663 767 pontot kapott.

A javarészt kínai márkák által uralt listán a negyedik helyre a vivo X50 Pro+ került, míg a többi kiemelkedő készülék közt a Redmi K30S Ultra, az Asus ROG 3, a Lenovo Legion Pro és az Oppo Find X2 Pro.

Fotó: AnTuTu
Huawei Mate 40 Pro
Mate 40 Pro: bivalyerős lett a Huawei legújabb csúcstelefonja
A Huawei lerántotta a leplet a legújabb csúcstelefonjairól, nekünk pedig már a hivatalos bemutató előtt lehetőségünk adódott egy kicsit közelebbről megismerkedni a Mate 40 Pro névre hallgató modellel.

(Kiemelt képen a Huawei Mate 40 Pro. Fotó: Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik